Jeff Fisher vezetőedző bízik jelenlegi irányítójában.

Sam Bradford négy szezont töltött el eddig a profi ligában. A 2013-as idényben csupán hét mérkőzésen tudott pályára lépni, köszönhetően a Carolina Panthers elleni mérkőzésen elszenvedett elülső keresztszalag-szakadásnak. A jövő évben Bradford 17,6, míg 2015-ben 16,6 millióval terheli meg a St. Louis fizetési sapkáját, ezek a rendkívül nagy számok, valamint az ennek nem megfelelő teljesítmény természetesen kérdéseket vetett fel jövőjével kapcsolatban. A csapat vezetőedzője, Jeff Fisher azonban helyére tette a dolgokat:

„Sam remekül halad a rehabilitációval, ami rendkívül izgatottá teszi. Az elmúlt szezonban vezető szerepet vállalt, és ez mostanra sem változott, szóval ő az irányítónk, ezt kimondhatjuk. Minden szerződéssel rendelkező játékosnál szóba kerül a hosszabbítás. Akár megtörténik, akár nem, akkor is Sam az irányítónk” – mondta Fisher.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel