Sokan azt hitték New Englandben, Ryan Mallett lesz majd Tom Brady utódja, de a Patriots 37 éves irányítója jobban bírta a strapát a vártnál. Így hát a csapat súlyos döntést hozott: eltrade-elte a korábbi harmadik körös csere QB-t Houstonba és csak az újonc Jimmy Garoppolót tartotta a rosteren. Ezzel gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált, hogy Brady még jó pár évig tervezi folytatni a profi futballt New Englandben, most pedig a WEEI nevet viselő bostoni sportrádióban is megerősítette ezt.
„Tudom, hogy sehol sem játszanék szívesebben. Szeretek ezért a csapatért játszani, és szeretem képviselni ezt a gárdát. Remélem, hogy még sokáig tehetem. Ha szar leszek, visszavonulok. Nem tervezem sokáig húzni, ha nem megy már. Remélem, ez azt jelenti, hogy még itt leszek, amikor ez eljön, mert sehol sem lennék szívesebben.
Szeretem ezt a játékot és szeretek mindent beleadni. Rengeteg olyan ember volt körülöttem az évek során, akik állandóan arról beszéltek, mi az, amire egyszerűen képtelen vagyok, és szerintem ez remek motiváció volt a számomra, hogy kimenjek a pályára, és olyat tegyek, amiről én tudtam, hogy meg tudom csinálni. Remélem, folytatódik mindez, és akkor sokáig képes leszek még magas szinten teljesíteni. Keményen dolgozom ezért. Megpróbálok a lehető legtovább a lehető legjobb lenni. Remélem, a csapatom értékeli mindezt. Ha nem, akkor valószínűleg lesz majd egy kemény napom valamikor. De hát erről szól a futball.”
Utolsó mondatával Brady nem zárta tehát ki az eshetőséget, hogy egyszer majd más csapat mezét is magára húzza, ha úgy hozza az élet. De az elmondottak alapján, valamint ismerve a Brady-Bellichick-Kraft tengely közös múltját, valószínűbbnek tartjuk, hogy a Pats türelmesen megvárja, amíg Brady – őt idézve – „szar” lesz és így Hazafiként vonulhat vissza.

