A Giants futója befejezi pályafutását.

Brandon Jacobs a 2005-ös draft negyedik körében került a New York Giants csapatához, ahol egészen 2012 márciusáig szerepelt. Ebben az időszakban kétszer lépte át az 1000 yardos határt és két Super Bowlt nyert. Ezután egy teljes egészében felejthető idényt töltött el a San Francisco 49ers-nél, ahol sérülés és eltiltás miatt csupán két találkozón tudott pályára lépni. Az idei szezon második hetében aztán visszatért New Yorkba, ahol hét mérkőzésen szerepelt, csupán egyszer kezdőként, 238 yardot és 4 touchdownt szerzett.

Jacobs a Twitteren jelentette be visszavonulását:

„Kilenc évet töltöttem el ebben az örvénylő üzleti világban, amit NFL-nek neveznek, és büszke vagyok rá, hogy bejelenthetem, szögre akasztom a cipőmet. Fantasztikus karrierem volt, köszönöm a szurkolók támogatását a jó és a rossz időkben egyaránt. A New York Giants egy fantasztikus egyesület és büszke vagyok rá, hogy olyan sokáig a része lehettem. Szeretem az edzőimet, a csapattársaimat, és hiányozni fognak nekem, ahogy maguk a meccsek is. Szépen gyógyulok a műtétem után, és az elkövetkezendő éveket a gyermekeimnek kívánom szentelni” – írta a running back.

Jacobs erőfutásairól volt híres, köszönhetően termetének. 120 kilójával és 193 centis magasságával tankként ment át a védőkön. Karrierje során 5094 yardot és 60 touchdownt szerzett futásokkal.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel