A cornerback négy évre írt alá a Miamihoz.

Brent Grimes draftolatlan játékosként az Atlanta Falcons csapatában mutatkozott be az NFL-ben, még 2007-ben. Ahogy teltek az évek, egyre jobb cornerback vált belőle, egyre nagyobb szerepe hárult rá a csapatnál. 2010-ben már a Falcons minden meccsén kezdőként volt ott a pályán, de a következő két szezonját sérülések tarkították. 2011-ben még 12 találkozón tudta segíteni együttesét, de 2012-ben már az idény első mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett, így pedig az év hátralevő részét teljesen kihagyta.

Így került 2013 márciusában egy egyéves, 5,5 milliós szerződéssel a Miami Dolphins-hoz, ahol bizonyítania kellett, hogy még képes olyan magas szinten játszani, mint a sérülése előtt. Grimes egy Pro Bowl szezonnal válaszolt a kétkedőknek, a Delfinek pedig érthető módon meg akarták tartani védőjüket. Sokáig úgy nézett ki, hogy a franchise tag lesz majd a megoldás, de a felek végül egyezségre jutottak az új kontraktussal kapcsolatban.

A magunk mögött hagyott szezonban 60 szerelést, 17 leütött passzt, valamint 4 interceptiont (ebből egy 94 yardos return touchdownt) jegyző játékos a hírek szerint négyéves szerződést írt alá, de a megállapodás pénzügyi részletei egyelőre nem ismertek.

A kép forrása: a Miami Dolphins hivatalos oldala.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel