A Packers legendája egy tévéshowban mutatta meg, hogy még mindig van erő a karjában.

Bármennyire is hihetetlen Brett Favre utoljára 2010-ben lépett pályára az NFL-ben, tehát a mostani már az ötödik szezon, amikor nélküle zajlanak a küzdelmek. A 46 éves irányítót ráadásul hálaadáskor nagy megtiszteltetés érte, hiszen a Packers visszavonultatta a mezszámát, igaz a csapat nem tudta győzelemmel ünnepelni ezt a jeles pillanatot.

Feltételezhetően egyébként éppen ezért – mármint a mezszám visszavonultatás miatt – hívta be a QB-t Jimmy Fallon a Tonigh Showba, ahol Favre ugyan kijelentette, hogy öt éve nem dobott már el labdát, de egy kis játékba azért beszállt. A levegőbe feldobott tányérokat kellett eltalálnia, mintha csak agyaggalambra lövöldözne, fegyverként természetesen a karját használva, amivel fénykorában kőkemény rakétákat tudott megküldeni.

Azt nem állítanánk, hogy elképesztően sikeres lett volna a mutatvány, hiszen Favre ötből kettőt talált csak el, ami 40%-os arány, miközben karrierjét 62%-os pontossággal zárta le. Igaz megfelelő route-okat futó elkapókat könnyebb becélozni, mint rosszul feldobott tányérokat, ráadásul látszott, hogy Favre papa karjában azért még mindig megvan a kraft.

Két apró zárójeles megjegyzés a videóhoz:

Ahogy azt Fallon említi, Drew Brees is játszott már nála ilyet, igaz akkor a színész(nek csúfolt) Taylor Lautner volt az ellenfele. Három találatig tartott az a párharc, de mivel a felek döntetlennel zártak, jöhetett a hirtelen halál, amit a Saints QB-ja nyert meg. (A lényeg az ötödik perctől kezdődik.)

A másik dolog, hogy bár csábító lehet, hogy ezt a kis játékot otthon is kipróbáljuk, de ha csak a ház asszonya (legyen az anyuka, barátnő vagy feleség) nem NFL-rajongó és nem vesszük be a mókába, akkor óva intenénk mindenkit a tányérok összetörésétől.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel