Hiába küzdött minden erejével, a csaknem tíz éves kihagyás túl sok volt Brian Banksnek.
Bár szinte tökéletes volt a forgatókönyv, végül nem érhetett hollywoodi véget a Brian Banks-sztori. A 28 éves játékos története idén tavasszal járta be a világsajtót, amikor az Atlanta Falcons szerződést ajánlott neki azok után, hogy karrierjét félbetörte egy aljas hazugság.
Banks nagyon tehetséges futballista volt a középiskolában, 17 évesen már ösztöndíjat ajánlott neki a USC Trojans egyetemi csapata, úgy tűnt, sínen van az élete. Ekkor vádolta meg nemi erőszakkal egy 15 éves lány, akit egyébként régóta ismert, mint utóbb kiderült, teljesen alaptalanul. Az „áldozatnak” semmilyen bizonyítéka nem volt, de Banks termete és bőrszíne miatt ügyvédje úgy gondolta, esélytelen, hogy felmentsék, ezért azt tanácsolta, a lehetséges 41 év börtön helyett vallja magát inkább bűnösnek, és fogadja el az ötéves büntetést. Banks 18 évesen be is vonult, majd szabadulása után még 5 évig kellett nyomkövetővel járnia. Tekintve, hogy nem csak börtönviselt volt, de szexuális bűnözőként is nyilván volt tartva, esélye sem volt munkát találni.
2011-ben aztán az „áldozat” megkereste őt, és elnézést kért a hazugságért. Banks titokban rögzítette a beszélgetést, és egy kaliforniai jogvédő szervezet segítségével sikerült elérnie, hogy felmentsék. Ekkor már kilenc éve volt annak, hogy felhagyott a focival, túlsúlyos volt, a kondija sem volt megfelelő. Ennek ellenére úgy döntött, megvalósítja álmát, és edzésbe állt. A szívszorító történetre sok csapat felfigyelt, így Banks idén tavasszal több kipróbáláson is esélyt kapott. A Chiefs, a Chargers és a 49ers mellett a Seahawks is kíváncsi volt rá, amelynek edzője éppen az a Pete Carroll, aki 10 évvel korábban ösztöndíjat ajánlott neki még a USC edzőjeként. Bár mindenki nagyon jó véleménnyel volt a 28 éves újoncról, esélyt csak az Atlanta adott neki.
Banks hamar nagy kedvenc lett a Falconsnál, annak ellenére, hogy a csapat előre közölte, nagyon becsülik azért, amin keresztül ment, de nem kap különleges bánásmódot. Nem is kapott, hiszen ahogy az várható volt, 10 év kihagyás után nem fért be a Falcons 53 fős keretébe, így a csapat megvált tőle. Ez viszont azt jelenti, hogy ha a Sólymok segíteni szeretnének a játékosnak, az már nem minősül kivételezésnek, csak jótékonykodásnak. Arthur Blanknak, a Falcons tulajdonosának pedig nagyon tetszett az az igyekezet és akarás, amit Bankstől látott az edzőtáborban, ezért kijelentette: szeretné a csapat közelében tudni, és állást fog szerezni neki Atlantában.
Banks már valószínűleg az utolsó előszezon meccs után tudta, hogy nem fér majd be a keretbe, hiszen játékostársai szerint nagyon megható ösztönző (és egyben búcsú) beszédet mondott a mérkőzést követően, majd édesanyjával fotózkodott a stadionban. Ugyanakkor még nem adta fel nagy álmát, hogy pályára léphessen egyszer tétmeccsen is az NFL-ben, így ha a Falcons vagy bármely más csapat igényt tart rá a gyakorló egységben, biztosan vállalja a kihívást, hiszen nagyon élvezte az NFL-ben eltöltött időt, és egyáltalán a szabadságot.

