Kiderült, hogy a Coldplay lesz a Halftime Show vezető előadója.

Bár még nem történt meg a hivatalos bejelentés, egy NFL szóvivő már elhintette, hogy a Coldplay lesz a 2016. február 7-én esedékes 50. Super Bowl vezető fellépője. Az együttes ezután több social media csatornán is megerősítette az értesülést, így már nem kell fenntartásokkal kezelnünk a hírt: tényleg brit rock szól majd a Levi’s Stadiumban.

Az 1998-ban alapított banda állítólag már tavaly is komoly jelölt volt, de végül Katy Perry lett a befutó, aki minden idők legnézettebb Halftime Show-ját celebrálta. A Coldplay „A Head Full of Dreams” nevet viselő új albuma okán idén nagyobb eséllyel indult, és a pletykák szerint sikerült is ráígérniük a Maroon 5-ra és Taylor Swiftre is (merthogy a Super Bowl szünetében való fellépési lehetőségért nem hogy pénz nem jár, de az előadó fizet). Mivel az említett lemezen Bruno Mars és Beyoncé is feltűnik (sőt, egyébként Barack Obama is), többen már sejteni vélik, hogy ők is énekelnek majd a szünetben – de erről egyelőre még nincs hivatalos információ. A csapat egyébként korábban Rihannával, Jay-Z-vel és Alicia Keys-szel is működött már együtt, így őket se ejtsük a pakliból.

Aki számára egyébként névről nem ugrana be a Sam Martin által vezetett formáció, azok is biztos hallották már az együttes számait, például a Paradise-t, a Clocks-t, a Yellow-t, A Sky Full of Stars-t vagy a Viva la Vida-t. A srácok eddig hét albumot adtak ki és ugyanennyi Grammy-t nyertek, összesen pedig már több mint 190 díjjal büszkélkedhetnek. Persze a díjaknál sokkal fontosabb, hogy a Coldplay fellépéseire élőben is jellemző az a fajta igényesség, amely a lemezeken keresztül népszerűvé tette őket, talán ezért is esett éppen rájuk a liga választása.

Zárásként álljon itt a Coldplay YouTube megtekintések alapján legnépszerűbb száma, a Paradise:

Na ugye, hogy így már megvan...:)

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel