Cam Newton kedden, helyi idő szerint körülbelül 12:30-kor Charlotte-ban szenvedett autóbalesetet. A karambolban két autó ütközött össze, mindkét sofőrt, így Newtont is kórházba szállították, méghozzá könnyebb sérülésekkel. Az irányítóról később kiderült, hogy két csigolyáján keletkezett apróbb törés, a szakértők pedig azt mondják, hogy Tony Romo pontosan ilyen sérülés miatt hagyott ki egy mérkőzést idén. Úgy néz ki tehát, hogy Newtonnak nem lett komoly baja, sőt nem is kell túl sok időt távol töltenie a pályától, miközben együttese a playoffért harcol. A Twitter egyébként természetesen felrobbant a baleset hallatára, egymás után érkeztek a jókívánságok az NFL sztároktól is, miközben az internetet elárasztották a baleset képei.





Praying for you Cam that you heal up quickly boss!
— Russell Wilson (@DangeRussWilson) 2014. december 9.
Praying for my bro Cam!

