A Carolina Panthers idegenben is könnyedén átgyalogolt a továbbra is nyeretlen Tampa Bay Buccaneers-en.

Szórakoztató one man show-nak lehettek szemtanúi azok, akik felkeltek, hogy péntek hajnalban megnézzék a Panthers tampai vendégjátékát. Cam Newton ugyanis nem vedlett vissza a Superman jelmezből és remek játékkal vezette győzelemre csapatát. A Kalózoknak gyakorlatilag esélyük sem volt a győzelemre, Greg Schiano vezetőedző azonban továbbra sem hajlandó lemondani, pedig ha a tavalyi évet is számoljuk, legutóbbi 13 mérkőzéséből 12-t elveszített a Buccaneers. Nem csoda, hogy a stadionba kilátogató kevés szurkoló is leginkább fújolással töltötte idejét, és a fejre húzott papírzacskók (paperbag of shame) száma is egyre nő a lelátókon.

A Tampa rögtön egy 3 and outtal kezdte a mérkőzést, és a védelem hiába kényszerítette négy harmadik kísérletre is Cam Newtont a következő drive-ban, az irányító hol a levegőben, hol lábon, de könnyedén megoldotta feladatát. A csaknem kilenc perces drive-ot végül sikerült is pontszerzéssel zárni, Newton 1 yardos passzát a TE Greg Olsen húzta le, de legalább három teljesen üres játékostársa volt még az endzone-ban. Ezután a hazaiak újonc irányítója, Mike Glennon mutatta meg, hogy van benne potenciál, és egy 20, valamint egy 29 yardos átadással hamar át is értek Panthers térfelére. A reménykeltő drive azonban csak field goallal zárult: Ryan Lindell vágta be 47 yardról, ami azt jelentette, hogy 7-3-as állással cserélhettek térfelet a csapatok.

A Panthers azonban nem állt le: Newton két hosszú passzal is megtalálta Tedd Ginn-t, miközben a futójáték is működött a Carolina oldalán. Először Tolbert iramodott meg 22 yardért, majd DeAngelo Williams szerzett 12 yardos touchdownt, miután Darelle Revis csúnya misstackle-t vétett rajta. A negyed hátralévő részében aztán mindkét gárdánál alábbhagyott a koncentráció: a Tampa kétszer is elhagyta a labdát közvetlenül a snap után, de Glennon rá tudott még vetődni a játékszerre, míg a túloldalon Ted Ginn ügyetlenkedett egy punt visszahordásnál, a visszanézés után azonban maradhatott a labda a Carolinánál. A félidőre végül 14-6-os állással vonulhattak a felek, miután Lindell 48 yardról sem hibázott, de több említésre méltó dolog már nem történt.

Bár a félidei öltözői beszédek sokszor befolyásolják egy meccs alakulását, ezúttal nem változott a mérkőzés képe. A Panthers továbbra is dominált, Cam Newton pedig még inkább begyújtotta a rakétákat. Ha éppen nem talált magának célpontot, senkitől sem zavartatva iramodhatott meg: a drive során három próbálkozásból összesen 32 yardot futott, köztük egy hat yardos touchdownt is, ami talán a legmegalázóbb pillanata volt a mérkőzésnek. A Tampa védői szinte csak kocogtak, Ted Ginn pedig háttal is képes volt elzárni saját emberét, hogy Newton érintetlenül juthasson az endzone-ba. Bár az állás még csak 21-6 volt a harmadik negyed közepén, mindenki láthatta, hogy innen a Tampa már nem fog visszakapaszkodni. Ennek megfelelően szét is estek a Kalózok: az újonc Eric Page elejtett egy puntot, a kedvező mezőnypozícióból induló Panthers pedig újra büntetett. Cam Newton ezúttal Tobertet találta meg egy három yardos átadással a negyedik negyed első playében, így már 22 pontos volt a különbség. Ezután a vendégek rúgója, Graham Gano értékesített még egy field goalt 29 yardról, az utolsó percekben pedig Glennon kozmetikázta az eredményt egy tíz yardos TD-passzal, amit Tim Wright, az újonc tight end kapott el.

Cam Newton végül 221 passzolt és 50 futott yarddal, a földön és a levegőben is csapata legjobbja volt, 2 passzolt és egy futott TD-jével pedig ő lett az első játékos a liga történetében, aki három szezon alatt elérte az 50 passzolt és 15 futott touchdownt. A védelem oldaláról Charles Johnsont érdemes kiemelni, aki 2 sacket gyűjtött. A Tampánál Glennon 275 yardot passzolt 1 TD-vel, labdaeladás nélkül, ami dicséretes, de így sem volt egy pillanatig sem esélye a Bucs-nak. Az újoncot ráadásul ismét rengeteget passzoltatták, köszönhetően Doug Martin kidőlésének: összesen 51 passzjátékot hívott a hazai csapat. A tendencia egyébként nem új, Glennon karrierje első 4 meccsén összesen 181-szer passzolt, ami új rekord a liga történetében.

A Carolina ezzel 4-3-ra javította mérlegét, és 2008 óta először áll pozitív mutatóval. A Tampa viszont 0-7-tel áll, és a franchise története során már hetedszerre kezdi hét vereséggel a szezont. A Panthers jövő héten otthon fogadja az Atlantát, míg a Tampa Seattle-be látogat.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel