A Panthers irányítóján műtétet fognak végrehajtani, elkapója pedig továbbra sincs a csapatnak.

Nem elég, hogy a Carolina Panthers gyakorlatilag elkapó nélkül tengődik, még a kezdő irányítóval is gondok vannak. Cam Newton bokájával akadtak kisebb problémák, ennek következtében pedig műtéti beavatkozásra van szükség, amit még a mai nap folyamán, tehát szerdán el is fognak végezni a Charlotte-i Carolinas Medical Centre-ben.

„A San Francisco elleni rájátszás meccs után kezdődtek a fájdalmak. Úgy döntöttünk megnézzük, hogy egyszerű pihentetéssel elmúlik-e a gond, de továbbra is zavarta őt, így a műtét mellett döntöttünk” – mondta a csapat vezető erőnléti edzője, Ryan Vermillion.

A beavatkozást a hírek szerint a híres láb és boka specialista, Dr. Robert Anderson fogja elvégezni, aki egyébként a csapat egyik orvosa is. A műtétet követően négy hónap a lábadozási idő, így Newton elvileg július végén, augusztus elején térhet vissza.

A probléma továbbra is az, hogy jelenleg a Brenton Bersin, Toney Clemons, Tavarres King, Marvin McNutt, Kealoha Pilares, R.J. Webb hatos áll a csapat rendelkezésére wide receiver poszton. Közülük Clemons még 2012-ben Jaguars játékosként kapott el három passzt 41 yardért, valamint Pilares szintén 2012-ben a Panthers színeiben szerzett két elkapással 42 yardot és egy touchdownt. A profi ligában éles meccsen ez a hat receiver ezt az öt elkapást tudja felmutatni. Korábban már írtuk, hogy az egykori Packers játékos, James Jones érkezhet a csapathoz, de ő közben már az Oakland Raiders-hez igazolt három évre 10 millióért. Mellette Jerricho Cotchery érkezéséről pletykáltak, de ez a vonal is egyre haloványabbnak tűnik.

A lényeg tehát, hogy jelenleg nincs kereten olyan elkapó, aki a magunk mögött hagyott idényben kapott volna labdát. Akár ez marad a végső receiver sor (ez kizárt), akár nem, Cam Newton egy jó darabig nem fog tudni gyakorolni új célpontjaival, hiszen négy hónapra partvonalon túlra kerül. Nehéz helyzetben van így a Panthers.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel