A fiatal irányító rendkívül elhivatott, gyakorlatilag lelkesítő beszédet tartott a Charlotte-i rádióban.

„Tényleg hiszek benne.” – nyilatkozta Cam Newton a Panthers rájátszás-esélyeiről, majd folytatta – „Nem azért mondom ezt, mert a szurkolók ezt szeretnék hallani. Nem azért mondom ezt, mert jót tesz az egészségemnek. Soha nem hagyja el a számat olyan szó, amelyet én magam nem hiszek el. Hiszek a játékosaimban. Hiszek a támadófalamban, hogy adnak nekem annyi időt, hogy sikeres legyek. És hiszek abban is, hogy elég jó játékosaink vannak elkapó poszton ahhoz, hogy ha eldobom a labdát, lesz aki elkapja. Egyáltalán nem kételkedem ebben. A futóegységünk is fantasztikus.”

Cam Newton szavait olvasva már-már mi is elhittük, hogy odaérhetnek a Párducok, de ha a sorsolásra nézünk, máris lelohad a lelkesedésünk. A Carolina csoportja idén várhatóan az NFL legdurvább kvartettje lesz: a Saints és a Buccaneers is jó erőben van, a Falcons esetében pedig szinte borítékolható a csoportgyőzelem. Ha mindez még nem lenne elég, Newtonék játszanak a Patriots, a 49ers, a Seahwks, a Rams, a Giants és a Vikings ellen is, szóval az önbizalom mellett a jó játékra is szükségük lesz, mert brutális ellenfelek várnak rájuk, hasonlóan magabiztos irányítókkal.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel