Vajon kik voltak idén a legbevállalósabb irányítók?
Egyik kedvenc táblázatfanatikusunk, Jimmy Kempski, a phillyvoice.com szakírója összeszámolta, mely irányítóknak volt a legtöbb sikeres, 10 yardnál hosszabb átadása az alapszakaszban. A listára legalább 350 passzkísérlettel lehetett felkerülni és csak azok a dobások számítottak, amelyeknél a labda legalább 10 yardot a levegőben töltött (tehát az elkapás utáni yardok itt nem relevánsak).

Amellett, hogy az adatok önmagukért beszélnek, érdemes kiemelni pár érdekességet. Carson Palmer első helye 36 évesen például megsüvegelendő, főleg annak fényében, hogy az utóbbi években Peyton Manning és Tom Brady példáján is láthattuk, hogyan indul hanyatlásnak a karerősség, ha az ember már közeledik a negyedik X-hez. Azonban még Palmer fölényes győzelménél is jobban meglepett minket az újonc Jameis Winston eredménye. A Bucs fiatal reménysége még sokra viheti Dirk Koetter rendszerében, ha már az első évében ilyen magabiztosan osztogatja a 10 yardosnál hosszabb bombákat.
Aki látott idén akár csak egy Jags meccset is, azt Blake Bortles harmadik helye bizonyára nem éri váratlanul, azon viszont kissé elcsodálkoztunk, hogy az ágyúkarú Ben Roethlisberger nem szerepel az első tízben. Tudjuk, hogy idén sokat volt sérült, de a Steelers meccseit nézve néha olyan érzésünk volt, hogy Big Ben akár egy találkozón is megereszt 83 darab 10 yardnál hosszabb passzt villámléptű elkapói felé, de ezek szerint csak jól választottunk találkozókat év közben. Ami a lista végét illeti, az aligha döbbent meg bárkit is, hogy Alex Smith és Teddy Bridgewater, mint a gamemanagerkedés archetípusai nem végeztek előrébb, azt viszont szomorú látni, hogy az egyébként igazi mélységi bombázónak számító Joe Flacco elkapók híján mennyire gyenge évet zárt ebben a mutatóban is.

