Adrian Peterson a minap arról tweetelt, hogy szívesen látná a szabadügynökké váló Michael Vicket a Vikings-ban, a szakírók pedig azonnal rá is kaptak a sztorira, hiszen első blikkre reálisnak tűnt a kiváló futó által felvázolt forgatókönyv. Josh Freeman és Matt Cassel szerződése ugyanis idén lejárt, így pedig az állandóan sérült Christian Ponder volt az egyetlen irányító a rosteren. De csak tegnap estig, ugyanis a Vikingek bejelentették, hogy meghosszabbították Cassel szerződését, ráadásul a két évre szóló, 10 millió dolláros kontraktus arra enged következtetni, hogy őt szánják kezdő pozícióba. Így viszont Cassel és Ponder – ilyen vagy olyan minőségben, de – valószínűleg lefedik majd az irányítóposztot Minnesotában, ami azt jelenti, hogy a Vikingeket kihúzhatjuk a QB után ácsingózó csapatok névsoráról. Persze az is megtörténhet, hogy az újoncszerződése utolsó évébe lépő Pondert elcserélik vagy kivágják, bár a játékos 2014-re ütemezett 1,7 millió dolláros keresete alapján aligha rajta akar majd spórolni a Vikings vezetősége.

