A Cleveland Browns centerének, Alex Macknek lejárt a szerződése, így szabadügynök lett volna belőle, ha a csapat nem tett volna rá úgynevezett transition taget. Ez azt jelenti, hogy bármelyik csapat tárgyalhat a játékossal és ajánlatot is tehet neki, amit a Barnák öt napon belül match-elhetnek. Tehát, ha a Browns megadja neki ugyanazt a pénzt, amit a másik együttes kínált, akkor Mack maradna Clevelandben, viszont ha ez nem történik meg, akkor a játékos ellenszolgáltatás nélkül távozhat. Ez a lehetőség addig áll fenn, amíg Mack alá nem írja a taget, amivel jövőre több mint tízmillió dollárt keresne.
A Jacksonville Jaguars a 2013-as idény végén elbúcsúztatta veterán centerét Brad Meestert, aki 14 szezon után vonult vissza az együttestől. Meester a 2000-es draft második körében lett a Jaguárok játékosa, azóta megbecsült és fontos tagja volt a csapatnak. Visszavonulásával nagy űr maradt utána a támadófal közepén, amit a Jaguars-nak mindenképpen meg kellene oldani valahogy.
A két szál tehát ott ér össze, hogy a Jaguars megkörnyékezte Alex Macket. A hírek szerint a center tegnap Jacksonville-ben járt és beszélt a csapat vezetőivel, és bár konkrét ajánlattétel nem történt, Mack ráadásul már vissza is utazott Clevelandbe, az amerikai sajtó kész tényként kezeli, hogy a Jags meg fog próbálkozni a játékos megszerzésével. A Jaguárok így sem voltak visszafogottak az offseason során, de ez a húzás megkoronázná a csapatvezetők munkáját. Az biztos, hogy nem lesz olcsó mulatság ez a lépés, de mind a két csapatnak van bőven helye a fizetési sapka alatt, így lehet majd igazán izgalmas a Mackért folyó harc.

