A Peanut becenévre hallgató játékos 13 szezon után döntött a visszavonulás mellett.

Pár hete már nem volt újabb játékos, aki szögre akasztotta volna a cipőjét, így időszerű volt, hogy ismét egy nagy név fejezze be profi pályafutását. Ezúttal Charles Tillman döntött úgy, hogy ennyi elég volt számára az NFL-ből, és ezzel a videóval intett búcsút karrierjének:

A kiváló cornerback 2003-ban a Bears második körös választottja volt és 12 szezonon át szolgálta a csapatot, ahol klubikon lett. 2006-ban a Super Bowlig is eljutott a Macikkal, ahol azonban a Coltstól vereséget szenvedett a gárda, ezt követően pedig már csak egy alkalommal jutott playoffba a Bears-zel. Pro Bowlba csupán kétszer választották be, 2011-ben és 2012-ben, utóbbi idénye pedig talán karrierje legjobbja is volt egyben. Tillman ugyanis 2012-ben 16 meccsen 86 szerelést, 16 levédekezett passzt és 3 interceptiont jegyzett, ezeket ráadásul egytől egyig touchdownra hordta vissza. Ezen felül – bár karrierje egyébként is bővelkedett kiharcolt fumble-ökben, amire a búcsúvideója is utal – ebben az idényben összesen 10 alkalommal ütötte ki az ellenfelek kezéből a labdát, ami egészen hihetetlen teljesítmény.

Ezt követően a sajnálatos sérülések nem kímélték őt, 2013-ban nyolc, egy évvel később pedig csak két meccs jutott neki, mielőtt mindkétszer tricepsz-szakadással IR-re került. A második alkalommal mi tulajdonképpen már búcsút is intettünk a játékos pályafutásának, ám Tillman még érzett magában egy jó szezont, így visszatért a játékhoz, igaz ekkor már nem a Bears színeiben.

Peanut ugyanis egyéves szerződést kötött a Panthers-szel, ami kis híján pályafutása legjobb döntésének bizonyult. A Carolina ugyanis hihetetlen menetelésbe kezdett, ám a bajnoki gyűrű ezúttal sem kerülhetett a cornerback ujjára, hiszen ahogy arra mindenki jól emlékszik, a döntőben végül a Broncos diadalmaskodott. Tillman ugyan az alapszakasz végén ACL-szakadás miatt kidőlt a sorból, de aktuális csapata így is két alkalommal jutott el a Super Bowlig, és a játékos mindkét esetben Peyton Manning együttese miatt maradt hoppon.

Tillman 13 idénye során összesen 911 szerelést, 3 sacket, 126 levédekezett passzt, 38 interceptiont és 44 kiharcolt fumble-t jegyzett. Sok sikert kívánunk neki a futball utána élethez!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel