A Lions vezetősége beadta a derekát, jöhetnek a pomponlányok a Ford Fieldre.

Arra nincs garancia, hogy nagyobb élvezet lesz Lions meccseket nézni a következő szezonban, de hogy a játékok közötti holtidő izgalmasabban telik majd a Ford Fielden, az biztos. A detroiti csapat ugyanis bejelentette, hogy 2016-ban – a modern NFL-érában először – cheerleader csapatot szerveznek az Oroszlánok buzdítására. Pedig a franchise korábbi elnöke, Tom Lewand még 2014-ben is azt nyilatkozta egy rádióinterjúban, rendkívül büszke arra, hogy a Lions egyike a 6 csapatnak a ligában, amelynek nincsenek hivatalos pomponlányai. Szintén Lewand volt az, aki 2012-ben, április 1-jén azzal riogatta a gárda szurkolóit, hogy csak fiúkból álló hajrázó csapattal mennek neki a következő szezonnak.

Egy időben egyébként az a pletyka járta, hogy a Lionst a férjétől megöröklő tulajdonosnő, Martha Firestone Ford volt az, aki nem szívlelte a cheerleadereket, ezért is nem engedte férjének, hogy a Detroit is csatlakozzon a divathullámhoz, és hiányos öltözetű lányok rázzák magukat az oldalvonal mellett. A jelenlegi döntés azonban azt mutatja, a híresztelésnek egyáltalán nem volt alapja, de az is lehet, hogy miután szegény megboldogult William Clay Ford Sr. már nem tudja nézni a csinos, fiatal hölgyeket, az özvegy sem féltékeny...

A csapat jelenlegi elnöke, Rod Wood sajtótájékoztatóján elmondta, a bérletesek és szurkolók között végeztek fókusz csoportos felmérést annak érdekében, hogy kiderítsék, mivel lehetne növelni a „fan-experience-t”, vagyis a rajongói élményt a meccseken. Bár a kutatási eredményekbe nem leshettünk bele, látatlanul is ki merjük jelenteni, hogy a legtöbb szurkoló alighanem a jó játékot és a Super Bowl győzelmet említette elsőként, és csak azután a cheerleadereket, de ez is elég volt ahhoz, hogy a franchise beadja a derekát.

Az első válogatók egyébként június 25-én kezdődnek a Ford Fielden, a Lions vezetősége pedig a Detroit Pistons kosárlabdacsapat korábbi elnökét, Rebecca Girard-Smokert kérte fel arra, hogy szervezze meg a pompon-különítményt. Girard-Smoker korábban volt a város nem hivatalos hajrázóinak, a Detroit Pride Cheerleadersnek is a vezetője, amely egyébként a mai napig fellép a Ford Field parkolójában meccsnapokon. Ma viszont már nem ő, hanem Andrea Wilamoski irányítja a Pride-ot, de az utód is örömmel fogadta a hírt. Wilamoski a Detroit Newsnak nyilatkozva elárulta, egyáltalán nem féltékeny, hiszen éppen azért hozták létre annak idején a saját egységüket, hogy az Oroszlánok vezetőségét lépésre bírják. Ráadásul szerinte több tanítványa is bekerülhet a profi cheerleader csapatba, de azért ők sem számolják fel magukat, továbbra is szórakoztatják majd az embereket a tailgate-partykon a parkolóban és a nem hivatalos Lions eseményéken.

Azzal egyébként, hogy a Ford Fieldet is megfertőzte a pomponláz, újra csak 6 olyan gárdája van az NFL-nek, amelynek nincsenek cheerleaderei: a Giants, a Steelers, a Packers, a Bears, a Browns és a Bills. Utoljára 2014-ben volt 6 hajrázó nélküli csapat az NFL-ben, akkor ugyanis a Buffalo Jills még aktívan működött, csakhogy a lányok egy hosszan elhúzódó pereskedésbe kezdtek a Billsszel, és a felek azóta is békíthetetlennek tűnnek.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel