A Macik az első két fordulóban hazai pályán kaptak ki a Packers-től és a Cardinals-tól, a harmadik héten pedig a szintén nyeretlen Seahawks ellen léptek pályára. Az első félidőben jól is tartotta magát a Bears védelme, de a meccs vége így is 26-0-s kiütéses vereség lett. Az offense Jay Cutler és Alshon Jeffery hiányában képtelen volt értelmes támadást vezetni, és a gárda minden egyes drive-ja punttal ért véget. Szegény Pat O’Donnell tíz alkalommal rúgta el a labdát a találkozón, olyan sokszor, hogy a punternek a végén még a térde is megrándult. Bár mindhárom eddigi ellenfél potenciálisan rájátszás résztvevő lehet, míg a Bears-nek erre előzetesen se jósoltunk sok esélyt, de azért ilyen könnyedén 0-3-mal indítani nem jelent sok jót a Chicagóra nézve.
A gyenge szereplés első áldozata Jared Allen lett, akit tegnap este Carolinába cserélt el a csapat. A játékos tavaly érkezett az együtteshez, 15 meccsen 56 szerelést és 5,5 sacket tudott bemutatni, viszont erre az évre a védelem átállt 3-4-es felállásra, ahol Allent szélső linebackerként próbálták meg használni. A projekt nem járt túl nagy sikerrel, hiszen három meccs alatt összesen öt tackle-t jegyezhettünk fel nála, míg sacket egyet sem. Igazából nem is túl meglepő, hogy egy 33 éves játékos, aki világ életében 4-3-ban játszott, nem alkalmas erre a váltásra, szóval rendszeridegen révén Allen elcserélése teljesen érthető.
A hírek szerint a Panthers egy hatodik körös draftpicket küldött el Chicagóba, miközben a védő fizetéséből csupán 882 ezer dollárt áll idén a Carolina, 11,5 milliót pedig még a Bears. Ez az üzlet tehát elég olcsó volt a Panthers számára, miközben Charles Johnson sérülése miatt a következő hetekben nagy szükség lesz arra, hogy valaki képes legyen nyomást generálni a védőfalból. Allen a világot már valószínűleg nem fogja megváltani, de Carolinában olcsón megszerezve most tökéletes opció, Chicagóban meg örülhetnek, hogy legalább kaptak érte valamit, ha már náluk az új védelmi sémában teljesen haszontalan volt.
Pár órával később aztán jött az újabb hír, hogy egy másik linebackertől is megváltak a Macik. Jon Bostic 2012-ben második körös pick volt a csapatnál, de az elmúlt két szezonban kiderült róla, hogy nem belőle lesz a következő Brian Urlacher, aminek szánták. Idén az új edzői stáb tétmeccsen már bizonyítási lehetőséget sem adott neki, a felkészülési időszak és a preseason valószínűleg elég volt ahhoz, hogy rájöjjenek Bostic nem egy túl agyas játékos. A linebackertől tehát most meg is szabadult a csapat, méghozzá egy újabb hatodik körös pickért, ami New Englandből érkezik Chicagóba.
A Patriots tavaly két linebackerért már trade-elt, hiszen Akeem Ayers a Titans-től érkezett a Hazafiakhoz, azonban nem töltött itt hosszú időt, hiszen már a Rams játékosa. A másik szerzemény a Buccaneers-től Jonathan Casillas volt, de ő szintén nincs már a csapatnál, hanem a Giants-et erősíti. Bill Belichickék ezúttal Jon Bosticból próbálhatnak meg épkézláb védőt faragni, meglátjuk milyen sikerrel teszik majd mindezt.
Bosticra egyébként elsősorban amiatt emlékezhetünk, mert újonc idényében a preseason során volt egy gyönyörű ütközése, amire mindenki felkapta a fejét, a Bears drukkerek sajnálatára ennél nagyobb játékot azóta sem tudott felmutatni:

