Most még napról-napra változik mind a 32 csapat kerete, így messzemenő következtetést az életkorra vonatkozó adatokból nem lehet levonni. Ennek ellenére érdekesnek találtuk az egyik NFL szakértő, Jimmy Kempinski által közétett adatokat, így szerintünk érdemes erre egy pillantást vetni. Kempinski ugyanis megnézte, hogy az együttesek jelenlegi keretében hány 30 évesnél idősebb játékos van, a lista pedig eszerint így alakult:

Chicagóban tehát 14 darab 30 pluszos veterán van, nézzük kik is ők. Jay Cutler, Robbie Gould, valamint Thomas Gafford mondjuk érthető, hiszen irányító, rúgó, illetve long snapper poszton nem az életkor az elsődleges meghatározó, sőt néha itt bizony szükséges a kellő tapasztalat. Mellettük a safety Ryan Mundy, a cornerback Tim Jennings, illetve a nem olyan régen leigazolt másik S Antrell Rolle és a szintén friss CB Alan Ball is az idősebb korosztályt képviseli, a secondaryre nézve pedig ez nem biztos, hogy pozitívum. Rajtuk kívül a center Will Montgomery, a tackle Jermon Bushrod, két defensive end Jared Allen és Ray McDonald, két tight end Zach Miller és Dante Rosario, illetve a defensive tackle Jeremiah Ratliff jelentik a tapasztalatot. A nemrég kinevezett vezetőedző, John Fox tehát komoly kihívás előtt áll, ha meg akarja újítani a csapatot, de a szakember szeret idősebb, stabilitást jelentő játékosokkal dolgozni, így ha valaki megfelelő lehet erre a feladatra, akkor az Fox.
Ezzel szemben a lista másik végén négy olyan gárdát is láthatunk, ahol csupán négy-négy olyan játékos van, akik már betöltötték a harmincat. Jacksonville-ben nem bővelkednek a tehetségekben, de legalább nagyon fiatal a keret, így csak Josh Scobee (kicker), Paul Posluszny (linebacker), Chris Clemons (defensive end), valamint Marcedes Lewis (tight end) képviseli a kort, utóbbival kapcsolatban ráadásul több trade pletyka is felmerült, szóval nem elképzelhetetlen, hogy a Jaguars hamarosan csak három 30 feletti játékost foglalkoztat majd.
Green Bay-ben nem elég, hogy csak a saját játékosokkal hosszabbított a csapat, még a keret is fiatal. Itt Aaron Rodgers (quarterback), Mason Crosby (kicker), Brett Goode (long snapper), valamint Julius Peppers (outside linebacker) a rutinos négyes, szóval a helyzet több mint kiváló.
A Buccaneers esetében sincs ok panaszra, hiszen náluk Vincent Jackson (wide receiver), Mike Jenkins (cornerback), Michael Koenen (punter), illetve az egy éve a Patriots-tól megszerzett guard Logan Mankins a „túlkoros”.
St. Louis-ban is túlteng a fiatalság, ahol csak Jo-Lonn Dunbar (linebacker), Will Herring (linebacker), Davin Joseph (guard) és Chris Long (defensive end) képviseli a 30 pluszos korosztályt.

