Andy Dalton megsérült, egyelőre nem tudni mennyit kell kihagynia.

Paprikás hangulatban vette kezdetét a Steelers@Bengals mérkőzés, a felek már a bemelegítés során összebalhéztak, egy kisebb tömegjelenetet kialakítva a pálya közepén.

A folytatásban is volt még pofozkodás a meccsen, de szerencsére azért játszani is elkezdtek a csapatok. A Pittsburgh egy touchdownnal szerzett vezetést, a Cincinnati ellentámadása pedig a létező legtragikusabb módon ért véget. Andy Dalton megdobta az év talán legbénább interceptionjét, majd saját maga akarta megcsinálni a szerelést, amibe meg belesérült.

Az irányítónak a hüvelykujja tört el, nem is tudott már visszatérni a pályára, de játéka a szezon hátralevő részére is veszélybe került. Az első hírek arról szóltak, hogy a sérülés véget is vet az idényének, mostanra ilyesmiről már nem beszélnek, de az biztos, hogy legalább a jövő héten Dalton nem fog pályára lépni.

Helyére a 2014-es ötödik körös újonc, AJ McCarron állt be, aki 280 passzolt yarddal, 2 TD-vel és 2 interceptionnel fejezte be a mérkőzést, karrierje első hatpontosa ráadásul egy 66 yardos átadás volt A.J. Greennek. A meccset a Steelers végig kontrollálta, és 33-20-ra meg is nyerte, így a Bengals 10-3-as mérleggel vezeti a csoportot, a Pittsburgh pedig 8-5-tel igyekszik végre rájátszást érő helyre kerülni.

A Cincinnatinek tehát elég előnye van ahhoz, hogy Dalton nélkül is kiharcolja a csapat a playoffot, főleg mivel a sorsolásuk sem túl félelmet keltő. Idegenben játszik majd a gárda a 49ers és a Broncos ellen, majd zárásként hazai környezetben következik a Ravens. Elég jól összerakott együttesnek tűnik ez a Bengals ahhoz, hogy Dalton hiányában is tudjon meccseket nyerni, McCarron ráadásul nem megy a szomszédba egy kis önbizalomért. A csere QB-ból kezdővé előlépő játékos egyenesen Tom Bradyt hozta föl példaként, hiszen a Patriots sztárirányítója is Drew Bledsoe sérülése miatt szerezte meg a kezdő posztot, amit többet vissza sem adott.

„Úgy sejtem Tom Brady hasonló helyzetben volt, amikor megkapta a lehetőséget, szóval most nekem is ki kell hoznom ebből a legtöbbet. Hétről hétre tennem kell a dolgomat, tudom, hogy nagyszerű védelmünk van, nem szabad labdákat eladnom, és akkor lesz esélyünk nyerni” – nyilatkozta McCarron.

Egyelőre tehát nagy talány, hogy Dalton mennyi időre került a partvonalon túlra, és ha játékra alkalmas állapotba is kerül, mennyire fogja őt befolyásolni az a törött ujj. Óriási kérdés az is, hogy McCarron beilleszthető lesz-e az offense-be, és ha esetleg a rájátszásban vele kell kiállnia a Bengals-nak, akkor képes lesz-e a csapat a vezérletével megtörni az első körös vereségek sorát.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel