A Jets trade keretében szerezte meg a Broncos sérülésektől gyakran sújtott falemberét.
Ahogy pénteki cikkünkben is beszámoltunk róla, D’Brickshaw Ferguson visszavonulásával tátongó űr keletkezett a Jets falának bal oldalán. Úgy látszik, ezzel a meggyőződésünkkel nem voltunk egyedül, hiszen a New York-i csapat egész hétvégén azon fáradozott, hogy valahogy orvosolja a problémát. Először úgy tűnt, „low-budget megoldást” választanak, mivel tegnap leigazolták Ben Ilajanát. A korábbi második körös tackle a profik között finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, viszont legalább olcsó volt, ami a sapka alatt igencsak szűkösen álló, Ryan Fitzpatricket csábítgató Jetsnek egyáltalán nem másodlagos szempont.
Ma reggelre viszont kiderült, hogy Ilajana csak biztosítéknak érkezett, Ferguson igazi helyettese pedig Ryan Clady lesz. A Broncos tackle-jét trade útján szerezte meg a csapat, ha hinni lehet Adam Schefter információinak, akkor mindössze egy ötödik körös draftcetliért úgy, hogy a Denver még egy hetedik kört is postázott a játékos mellé. A New York tehát remek üzletet csinált, de ha kicsit jobban megkapargatjuk a részleteket, akkor a Vadlovak sem jártak rosszul.
Clady ugyanis hiába kiváló játékos, a sérülések bizony nem kerülték el őt az utóbbi években. 2013-ban mindössze két meccsen lépett pályára, 2015-ben pedig már a szezonrajt előtt sérültlistára került. 2014-ben ugyan remek szezont futott, de nincs rá garancia, hogy a sérült-elit-sérült sorminta ismét egy kiváló idénnyel folytatódik. Nem véletlen, hogy a Denver idén leigazolta mellé az ügynök nélkül csapatot kereső Russell Okungot, aki szerencsére jobb játékos, mint amilyen üzletember. A korábbi Seahawks tackle ugyanis képes volt aláírni egy olyan szerződést a Broncosnál, amiben egyáltalán nincs garantált tartalom…
Na, de térjünk vissza inkább Ryan Cladyhez, akinek viszont az ügynökei remek munkát végeztek 2013-ban, amikor egy 5 éves, 52,5 millió dolláros kontraktust hoztak neki tető alá. Az akkori jó üzleti érzéknek köszönhetően a tackle idén 9,5 milliós alapfizetést kap, a teljesítményétől teljesen függetlenül. Ráadásul így csak egy 1,2 milliós aláírási bónuszt hagyott a Denver fizetési sapkája alatt, magyarán a Broncos egy 5 körös pick mellett 9,5 millió cap space-szel is gazdagodott.
A Jets ezzel szemben azonnal elbukta azt a pénzt, ami Ferguson visszavonulásával felszabadult, így meglepődnénk, ha nem az lenne az első dolguk, hogy megpróbálják átstrukturálni Clady szerződését. Emellett pedig most bőszen imádkozhatnak azért, hogy a Broncos a felszabaduló összegből ne csapjon le az általuk még mindig üldözött Ryan Fitzpatrickre…
Ha értékelni kellene a cserét, akkor azt mondanánk, a Broncos kihozta a nem túl rózsás helyzetéből a maximumot, és 1,2 millióért valamint egy hátsó körös pickért helyet csinált egy használható QB vagy mondjuk Von Miller szerződésének. A Jets eközben alig kockáztatott valamit a beáldozott ötödik körös pickkel, maximum pénzt bukhatnak az üzleten. Ha viszont a New York-iak meg tudják beszélni Clady-vel, hogy egy hosszabbításért cserébe kicsit átformálják a következő két évben 19,5 milliót hozó szerződését, akkor a 29 éves játékos akár még nagy segítségükre is lehet a következő 4-5 évben. Persze csak ha egészséges tud maradni...

