A Titans számára kulcsfontosságú volt ez a mérkőzés, hiszen a csoportelsőség megszerzéséhez mindenképpen le kellett volna győzni az Indianapolist. Ennek megfelelően kezdett a hazai gárda, Chris Johnson újra régi önmagát idézte és az első negyedben két touchdownt is futott, 14-0-s előnyhöz juttatva a Tennessee csapatát. Ezután kezdett csupán magához térni a Colts és főleg Andrew Luck passzaival egészen field goal távolságig jutottak, amit Adam Vinatieri értékesített is. A Titánok azonban nem hagyták még közelebb jönni ellenfelüket, és egy pass interference, valamint két unnecessary roughness büntetésnek köszönhetően szintén mezőnygólt rúgtak. A második negyedet ezután már végigtámadta a Colts és két másodperccel a vége előtt 30 yardos rúgással lett 6-17 az eredmény a nagyszünetben.

A harmadik játékrészre megtáltosodva érkezett meg az Indianapolis. Rögtön az első támadássorozat során remekül váltogatták a passzokat és a futásokat, majd a drive végén Donald Brown szerzett 8 yardos touchdownt. Itt azonban még nem volt vége a visszakapaszkodásnak, a Titans special team ugyanis nagyot hibázott. A visszahordó, Devon Wylie saját csapattársának futott, és némiképpen leutánozva a Jets-nél elhíresült buttfumble-t, elejtette a labdát. A játékszert a Colts játékosa, Dan Herron szedte össze az ellenfél 20 yardos vonalán, innen pedig nem volt nehéz újabb pontszerzést bemutatni. Andrew Luck 11 yardos futott TD-jével már a vendégeknél volt az előny. (20-17)
A harmadik negyedben egy újabb Vinatieri field goal tovább növelte a Colts előnyét, de a különbség még mindig egy TD-n belül volt. A Titans így egyetlen támadássorozattal akár újra a maga javára fordíthatta volna az eseményeket. Egy holding büntetés miatt azonban nem sikerült megszerezni a first downt, így Rob Bironas 38 yardos mezőnygólja csak csökkentette a távolságot 23-20-ra. Ezután a csapatok oda-vissza puntolták a labdát, majd az Indianapolis a saját 26 yardos vonaláról indította el a mindent eldöntő drive-ot. Főleg Donald Brown futásaival haladt előre a gárda, majd a támadás végén is a running back szerezte meg saját maga második hatpontosát, tulajdonképpen megnyerve ezzel a meccset a Colts-nak.

Az ellentámadásból Ryan Fitzpatrick még kiosztott egy 42 yardos átadást Nate Washingtonnak, illetve egy 19 yardos touchdown passzt Delanie Walkernek, amivel 30-27 lett az állás. Az onside kicket természetesen megpróbálta a Titans, ez azonban nem sikerült, így Luck már csak kitérdelte a maradék időt.
Az Indianapolis megfordította és megnyerte a csütörtök esti rangadót, ezzel 7-3-mas mérleggel vezeti az AFC déli csoportját, míg a Titans 4-6-os mutatóval a második ugyanitt. Biztosat ugyan nem lehet kijelenteni, de nagy a valószínűsége, hogy ezzel a győzelemmel a Colts nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé, míg a Tennessee számára elúszott ez a lehetőség.

