Az elkapó a Raiders-ben folytatja pályafutását.

Egy múlt heti cikkünkben már szót ejtettünk róla, hogy Oaklandben nem túl acélos az elkapósor, így nem lenne meglepő, ha a vizitre érkező Michael Crabtreet leigazolná a csapat, vagy esetleg a drafton is receivert választana az együttes. Utóbbira egyelőre még várni kell április 30-ig, amikor a draft első körét rendezik, de Crabtree érkezése most már hivatalossá vált.

Az egykori 49ers wide receiver még a 2009-es játékosbörze első körében került San Franciscóba, ahol hat évet játszott, és 4327 yarddal, valamint 26 TD-vel zárta ott töltött szezonjait. Legjobb idénye a 2012-es volt, amikor karrierje során először és eddig utoljára elérte az 1000 egységet (pontosan 1105 yard), valamint szintén karriercsúcsot jelentő 9 touchdownt kapott el. Egy évvel később egy Achilles-ín szakadás miatt csak a szezon utolsó öt meccsére, illetve a rájátszásra tért vissza, míg tavaly hiába volt kezdő mind a 16 találkozón, csak 698 yardot ért el.

Crabtree tehát az elmúlt két évben egy komoly sérülést szedett össze, illetve volt egy gyenge-közepes idénye, ő mégis irreális fizetési elvárásokat támasztott a csapatok felé. Így történhetett meg, hogy San Franciscóban sem igazán marasztalták, de később a hírek szerint a Dolphins is tett neki egy hárommilliós ajánlatot, de az elkapó 4,5 millió körül akart keresni, így az egyezség ott is elmaradt.

Lássuk be, hogy ez nem is olyan meglepő a játékostól, hiszen a draftolása után a 49ers-szel sem nagyon akart megállapodni. A teljes felkészülést kihagyta, már az is szóba került, hogy a csapat elcseréli, vagy csak az egész újonc idényét kihagyja, amikor október 7-én egy hatéves 32 milliós szerződésben végre megegyeztek a felek. Crabtree ezúttal is szépen elhúzta a dolgokat, de most végül megtörtént az egyezség, és a Raiders lett a kiválasztott együttes. Az elkapónak ráadásul nagyjából sikerült is kiharcolnia a vágyott fizetést, ugyanis egy évre 3,2 millióért kötelezte el magát Oaklandben, de az összeg 5 millióig is felmehet, ha Crabtree megfelelően teljesít.

A Raiders-nél nagyon kellett egy megbízható elkapó, és minden bizonnyal reménykednek benne, hogy a játékosra az elérhető többlet összeg majd motiválólag hat. A Crabtree körüli herce-hurca egy év múlva kezdődhet újra, a Raiders helyében pedig továbbra sem vetnénk el az első körös WR draftot.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel