Az egyetemek úgynevezett pro day-eket szoktak tartani a draft előtt, ahol az NFL-be vágyó játékosok a Combine-hoz hasonló módon megmutathatják tudásukat a profi liga szakemberei előtt. A Combine-hoz képest a különbség az, hogy a játékosok itt a saját környezetükben, a saját játékostársaik mellett lehetnek, ami nyugtatólag hathat rájuk, valamint növelheti a teljesítményüket, és ezzel az értéküket is. Az NFL Network szakértője, Mike Mayock hétfőn a Louisville pro day-én járt, ahol természetesen a draft legkomplettebb irányítójának tartott Teddy Bridgewater állt a középpontban. A QB a Combine során nem vett részt a gyakorlatokban, csak interjúzott az NFL csapatok vezetőivel.
Mayock röviden véleményezte Bridgewater teljesítményét, szavai pedig cseppet sem voltak pozitívak. „A legtöbb irányítónak jó pro day-e van, de amit ma láttam, az maximum átlagos volt” – hangzott az érékelés az irányító teljesítményéről. A korábbi NFL QB, Kurt Warner sem volt pozitív. Ő azt mondta, hogy a súlypontáthelyezésekkel voltak gondjai Bridgewaternek, az egyensúly gondok pedig pontatlan passzokhoz vezettek. A szakértők tehát jóval többet vártak a draft első számú quarterbackjétől, a kérdés, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a pozícióját május 8-án, azaz a draft első napján.

