A Lions cornerbackje 2020-ig Detroitban marad.
Darius Slay neve talán nem cseng olyan jól, mint Josh Normané, pedig a Lions cornerbackje is fantasztikus szezont futott tavaly. A 2013-as draft második körében kiválasztott játékos három év alatt szépen csendben a liga egyik legjobb cornerbackjévé nőtte ki magát, akinek a nevét csak azért nem lehetett hallani a közvetítésekben, mert az irányítók a közelébe sem mertek dobni. Nem csoda tehát, hogy az Oroszlánok szerették volna hosszú távra magukhoz láncolni a játékost, mint ahogy az sem, hogy ennek érdekében hajlandóak voltak mélyen a zsebükbe nyúlni.
Így került Slay elé az a 4 éves, 50,2 millió dolláros hosszabbítási ajánlat, amitől a saját bevallása szerint egyszerűen elsírta magát. A fiatal CB újoncként 4 évre 5,3 millióért írt alá a Lionshoz, most ezt a pénzt sikerült gyakorlatilag megtízszereznie. A kontraktus értelmében 2016-ban még csak 1,6 millióért játszik, viszont az új szerződése 23 milliót garantált neki az aláírás pillanatában, tehát nyugodtan elkezdhet nagyobb terveket is szövögetni. A hosszabbítás egyébként a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tehetséges védő további 5 évig, vagyis 2020-ig a Lions kötelékében marad.
Slay az új kontraktust elsősorban két csapattársának, Rashean Mathisnek és Glover Quinnek köszönte meg, akik a pályán és azon kívül is mentorálták őt az elmúlt 3 évben. A történet szépsége, hogy éppen Mathis volt az, aki az újoncévében a padra szorította a játékost, azonban a veterán CB ahelyett, hogy a csapaton belüli versennyel foglalkozott volna, inkább a szárnyai alá vette és mindenben segítette Slayt. Mathis aztán idén szögre akasztotta a sisakot, így nem volt ott az edzőtáborban, amikor mentoráltja bankot robbantott, de az utód így sem feledkezett meg arról, hogy külön köszönetet mondjon neki a sajtón keresztül, aztán rögtön ment is vissza edzeni a csapattársaihoz.

