A korábbi híresztelésekkel ellentétben a Saints mégsem vágta ki Darren Sproles-t, hanem kitartott eredeti elképzelése mellett, és megpróbálta inkább elcserélni a sokoldalú támadót. Ez – mint kiderült – jó döntésnek bizonyult, ugyanis a Redskins és az Eagles is komoly érdeklődést mutatott iránta. Végül utóbbi csapat lett a befutó: a Philly egy (a korábban Isaac Sopoagaért kapott) 5. körös pickért elhozta a lassan 31 éves futót, aki alighanem a speciális egységben is főszereplő lehet.
A Sasok az eddigi igazolások alapján nagy hangsúlyt fektetnek a special team megerősítésére. A szintén New Orleansból elhozott safety, Malcolm Jenkins is kiváló special teamer, a Seahawks-ból igazolt Chris Maragos, és a Texans sisak nélkül is szerelő linebackere, Bryan Braman is kimondottan a speciális egységbe érkezett, ahol Sproles lehet a régóta hiányolt klasszis visszahordó.
Íme Braman emlékezetes megmozdulása:
Szintén friss hír a csapat háza tájáról, hogy sikerült igazolni egy Chip Kelly ízlésének megfelelő, magas és jól szerelő cornerbacket Nolan Caroll személyében. A Dolphins-tól távozó játékos 2 évre kötelezte el magát 5,2 millió dollárért, és jó esélye van arra, hogy kiszorítsa a kezdőből a gyakran sérült Bradley Fletchert, vagy az inkonzisztens Cary Williamst. Carroll tavaly 12 meccsen kezdett Miamiban és - talán már mondani sem kell - szintén komoly special team tapasztalattal bír.

