Mielőtt még rátérnénk a vasárnapi tévés meccsek beharangozására, előtte pillantsunk még vissza a csütörtök esti rangadóra, amit a Broncos a Chiefs erőteljes bénázásnak is hála, 31-24-re megnyert. A győzelem után az öltözőben szokás szerint meccslabdát kaptak a találkozó legjobbjai, ezeket a pillanatokat pedig a csapat hivatalos oldala meg is örökítette nekünk.
Egyrészt mókás belegondolni, hogy Brandon Marshall kapta az egyik lasztit, aki a mérkőzés utolsó pillanataiban kiharcolta a fumble-t, amiből aztán a mindent eldöntő pontszerzés lett. A linebacker már tavaly is jól játszott, sőt 113 szerelésével toronymagasan a legeredményesebb volt Denverben, de ha az jut eszünkbe, hogy ezt a játékost a Jaguars 2012-ben az ötödik körben választotta, majd egy év után meg is vált tőle, akkor egy pillanatra azért elmereng az ember.
Aztán jön Peyton Manning, aki az NFL történetében másodikként érte el a 70 ezer passzolt yardot, ráadásul gyorsabban tette meg mindezt, mint Brett Favre. Mielőtt azonban Gary Kubiak végigmondhatná, hogy az irányítóé a másik meccslabda, egymás után érkeznek a Papa John bekiabálások, ami azért mosolyt csal az arcunkra. Erre jön Manning, és nem különösebben túlspilázva a beszédét, Marshall után szintén nagyon nagy győzelemnek (Great f*ckin’ win!) titulálja a Chiefs elleni sikert, nem kis örömöt okozva ezzel csapattársainak.
Szép volt, Papa John!

