Megkaptuk a választ a kérdésre: nem lehet játékra alkalmas állapotba hozni a Bills stadionját.

A Buffalóban uralkodó hóhelyzetről tegnap mutattunk néhány képet, a havazás azonban azóta sem kímélte a várost, így végül várakozásainkkal ellentétben a meccset el is tolták eredeti, magyar idő szerint vasárnap hét órás kezdési időpontjáról, méghozzá hétfőre. A Monday Night Football ettől teljesen függetlenül a Ravens@Saints találkozó marad, amit természetesen országosan közvetít a tévé, míg a Jets@Bills mérkőzést egyelőre úgy tűnik, hogy a CBS adja majd, de csak helyi szinten New Yorkban és Buffalóban.

Magyarországon élőként számunkra ez a kevésbé érdekes része a történetnek, arról azonban még nem ejtettünk szót, hogy a meccs a halasztás mellett még egy másik városba is átköltözött, méghozzá Detroitba. A Lions a hétvégén New Englandben játszik, legközelebb pedig csütörtök este egy hálaadás meccsen fogadja majd a Bears gárdáját, szóval így megoldható, hogy a Ford Field adjon otthont a Bills hazai mérkőzésének. 2010-ben a tizennegyedik héten történt már egy hasonló eset, akkor a Giants@Vikings összecsapást tartották meg az Oroszlánok otthonában, ugyanis a Minnesotában leeső hó miatt beszakadt a Metrodome teteje.

Négy évvel ezelőtt ingyen lehetett kilátogatni a Ford Fieldre áttett meccsre, és ez valószínűleg ezúttal is így lesz. A hírek szerint a Bills bérletesei a jövő évi bérlet megvásárlásakor lesznek kárpótolva ezért az elmaradt mérkőzésért, akik pedig csak erre az egy meccsre vettek jegyet, azok visszakapják a pénzüket.

A következő fordulóban a Buffalo egyébként megint hazai pályán játszana, méghozzá a Browns ellen, a legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy egyelőre nem garantált, hogy annak a meccsnek otthont tud adni a Ralph Wilson Stadium.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel