
Korábban többször is megemlékeztünk arról, hogy a Bengals defensive tackle-jének kislánya, Leah Still komoly betegséggel küzd. A játékos a körülmények miatt érthető módon nem is nagyon tudott a futballra koncentrálni, és bár a Cincinnati 2014 elején kitette őt az 53-as keretszűkítéskor azonnal helyet adtak neki a gyakorlócsapatban, amire az így megmaradó betegbiztosítás miatt volt szükség. A védő később aztán újra felkerült az aktív rosterre, miközben többször arról lehetett hallani, hogy Leah hol jobban lett, hol pedig rosszabbul. A 2015-ös idényben már végleg megvált a Bengals a játékostól, de a csapat felajánlotta, hogy a következő öt évben az egész család számára állja a betegbiztosítást, bármi is történjen. Devon Still nem is talált magának új munkaadót az idény során, de 2016. január 6-án a Houston Texans kötött vele a következő szezonra szóló előszerződést, majd hat nappal később a játékos büszkén jelentette az egyik közösségi oldalon, hogy kislánya legyőzte a betegséget.
