Magyar idő szerint 19 órakor fogadta a Green Bay a Minnesota együttesét. Négy negyed alatt mindkét csapat 23 pontot szerezett, így következhetett a ráadás. A Sajtfejűek nyerték a pénzfeldobást és a drive végén mezőnygóllal magukhoz ragadták a vezetést. A Vikingek ellentámadása is field goallal zárult, így 26-26 volt az eredmény. Ezután még mindkét gárdának volt lehetősége a minden eldöntő pontok megszerzésére, de lepörgött az idő, az állás pedig nem változott.
1974-ben vezették be a hosszabbításban a hirtelen halált az NFL alapszakaszában. Azóta ez volt a 19. mérkőzés, ami döntetlennel zárult. A 2000-es években először 2002-ben egy Steelers – Falcons találkozó végeredménye lett 34-34. 2008-ban a Bengals és az Eagles ikszelt, ez a meccs pedig azért lett emlékezetes, mert a Philadelphia irányítója, Donovan McNabb nem tudta, hogy 15 perc ráadás után véget ér a mérkőzés.
Aztán a liga szabályt módosított, miszerint, ha az elsőként támadó csapat csak mezőnygólt ér el, akkor az ellenfél még visszatámadhat. 2012-ben már ezzel a szabállyal lett döntetlen a 49ers – Rams összecsapás, igaz itt pontszerzés nem történt az extra idő alatt. Ezúttal mindkét gárda szerzett pontokat, de csak hármat-hármat, így 26-26 és döntetlen lett a Vikings – Packers meccs.

