Két éve még senki nem választotta a játékosbörzén, most 40 milliós szerződést kapott.
A Jaguars tavalyi szezonjának legpozitívabb része az volt, hogy a támadósor egész szépen muzsikált, sőt a csapat két fiatal elkapóját – Allen Robinsont és Allen Hurnst – a szakértők a legjobb WR-duók között kezdték emlegetni. Egyáltalán nem is voltak alaptalanok ezek a hangok, hiszen Robinson 1400 yarddal és 14 TD-vel, Hurns pedig 1031 yarddal és 10 hatpontossal zárta az idényt.
Hogy érzékeltessük, mennyire nagy szó ez, rántsunk elő a kalapból két statisztikai adatot. Először is a Jacksonville 1995 óta íródó történelmében eddig egy szezon alatt 10 elkapott touchdown volt a maximum egy játékostól, ezt a franchise rekordot pedig Reggie Williams (2007) és Marcedes Lewis (2011) tartotta holtversenyben. Nos tavaly Hurns beállította, Robinson pedig néggyel túl is szárnyalta mindezt, ahogy az a fent leírtakból látszik.
Tavaly áprilisban ráadásul arról írtunk, hogy a Jaguars 2005 óta képtelen volt felmutatni egy ezeryardos elkapót, sőt tovább fokozva a dolgot, Jacksonville-ben még soha nem draftoltak olyan receivert, aki átlépte volna ezt az álomhatárt. Tavaly aztán egyszerre minkét Allen összeszedte az ezer egységet, Robinson ráadásul második körös választott volt, így az utóbbi átkot is megtörte.
Egyrészt a két receiver jó barátságot ápol egymással, másrészt érthető, hogy mindkettejükkel hosszú távon terveznek Jacksonville-ben. Robinson esetében még egy évig biztosan nem lehet szerződéshosszabbításról beszélni, viszont Hurns-szel már most megállapodott a csapat, így az egykori draftolatlan játékos hamar nagy pénzhez jutott.
Az elkapó első évében 420 ezres alapfizetésért játszott, tavaly 510 ezer ütötte a markát, az előttünk álló idényben pedig 600 ezerért kapkodja majd Blake Bortles passzait. Az azt követő négy évben viszont az új kontraktusa értelmében 40 milliót kaszál majd, ami villámgyors fejszámolással 10 milliós éves átlagnak felel meg. Ha csak ezt a hozzáadott négy évet vesszük alapul, akkor Hurns az egész ligát tekintve holtversenyben a 10. legjobban kereső elkapóvá vált egy szempillantás alatt.
A csapat háza táján egyébként számtalanszor dicsérték már a fiatal receiver munkamorálját, az érintett pedig biztosított mindenkit, hogy a hozzáállása a hirtelen jött gazdagság ellenére sem változik majd meg: „Ez az egész egyáltalán nem fog megváltoztatni. Nem számít, mennyi pénzt keresek, minden nap úgy megyek ki a pályára, hogy arra gondolok, a drafton senki nem választott ki.”
További jó hír még a Jaguárok szurkolóinak, hogy bár az 1/5-ös pickkel választott Jalen Ramsey térde korábban megsérült az edzések során, de mostanra biztossá vált, hogy a játékos már a training camp kezdetére újra a pályán lehet. Nem járt ilyen jól a hetedik körben húzott defensive end, Jonathan Woodard, aki Achilles-ín szakadás miatt a teljes szezont kihagyja majd, illetve a csere támadófalember, Luke Bowanko sem, aki csípőműtét következtében jó eséllyel nem lesz bevethető az idény elején.

