Manning helyett van más, aki a visszavonuláson töri a fejét.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a 37 esztendős Peyton Manning nem tervezi, hogy egy esetleges Super Bowl győzelem után visszavonulna. Ehhez képest a csapattársa, a cornerback Dominique Rodgers-Cromartie, aki tíz évvel fiatalabb az irányítónál, éppen azon gondolkozik, hogy szögre akasztja a sisakját.

Több különböző forrás is beszámolt róla, hogy a védő úgy nyilatkozott, hogy a Seahawks legyőzése esetén befejezi pályafutását, hiszen ő csak öt évet tervezett az NFL-ben, most pedig már a hatodikat tapossa. Rodgers-Cromartie három évet valóban eltöltött a Cardinals, kettőt pedig az Eagles csapatánál, mielőtt a mostani szezon előtt Denverbe került volna. A cornerback persze hozzátette, hogy semmi sincs kőbe vésve, ráadásul a szerződése is lejár az idény végén, így egy nagyobb összegű ajánlat egészen biztosan elgondolkodtatná a játékost. A nyilatkozat ennek ellenére azért érdekes.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel