Ed Reed tavaly még a Baltimore Ravens együttesével Super Bowlt nyert, az idei szezont pedig a Houston Texans színeiben kezdte, ahonnan kirúgták, így jelenleg a New York Jets gárdáját erősíti. Történetéhez hozzátartozik, hogy idén még nem volt győztes csapat tagja, hiszen a Texans első két mérkőzésén nem volt játékra alkalmas állapotban, azóta pedig a Houston csak vereséget szenvedett. A Jets utoljára a bye week előtt, a kilencedik héten nyert a Saints ellen, azóta pedig sorozatban a Bills, a Ravens, illetve a Dolphins bizonyult jobbnak náluk. Reed azonban nem csüggedt el, sőt nyilatkozata szerint ugyanolyan formában van, mint korábban:
„Mindig is volt egy szint, ahogyan játszottam, ezt magam alakítottam ki, nem pedig a szurkolók, vagy a média. Úgy gondolom, még mindig jó játékos vagyok. Folyamatosan nézek videó felvételeket, nem csak magamról, hanem a liga többi safety-jéről is. Nem gondolom, hogy nagyon máshogy játszanék, mint korábban, ami kiderül abból, ha megnézzük ezeket a videókat” – mondta Reed.
A védő még hozzátette, hogy további két évig játszana az NFL-ben, így visszavonulását csak 2015-ös szezon után tervezi. Kérdés, hogy ilyen játékkal, amelyet idén nyújt, talál-e magának addig csapatot.

