Stevie Johnson a hétvégén a Jaguars otthonában lépett pályára csapatával, a Buffalo Bills-szel. A wide receiver ráadásul úgy vállalta a játékot, hogy családjában elképesztő tragédia történt. Johnson már megérkezett Jacksonville-be, amikor megtudta, hogy 48 éves édesanyja váratlanul elhunyt. A játékos a hazautazást fontolgatta, de végül úgy döntött inkább csapattársaival marad. Ő maga így nyilatkozott az esetről:
„Sok időt töltöttem Doug Marrone vezetőedzővel. Csak ültünk és mindenféléről beszélgettünk. Nem fociról volt szó köztünk. Nagyon jó érzés volt ez számomra. Úgy beszélt velem, mintha a fia lennék. Megnyugtatott abban, hogy bárhogyan is döntök, az helyes lesz, akár visszarepülök, akár maradok. Úgy éreztem nekünk dolgunk van és már itt vagyok, szóval törődjünk a feladatainkkal, minden mással pedig megbirkózunk majd a meccs után” – mondta Stevie Johnson.
A Bills irányítja, E.J. Manuel, illetve futója, Fred Jackson is megszólalt csapattársukkal kapcsolatban:
„Sokat elárul Stevie-ről, hogy úgy döntött játszik. Mindannyian felnézünk rá, főleg mi támadó újoncok, hiszen sok nagy játékot bemutatott már a csapatért. Sokszor jelenti ő a különbséget a támadósorunk javára. Most csak annyit kért tőlünk, hogy menjünk ki és nyerjük meg a meccset” – mondta Manuel.
„Hálásak vagyunk neki, hogy kijött a pályára, velünk együtt küzdött és minden tőle telhetőt megtett” – nyilatkozta Jackson.
Őszinte részvétünk Stevie Johsonnak és családjának!

