Jameis Winstont sokan próbálták a draft előtt JaMarcus Russell-hez hasonlítani, utalva arra, hogy a hízékony játékos ugyanakkora bust lesz, mint oaklandi elődje. Nos, ezt csak az idő döntheti el, az viszont biztos, hogy pénzügyi aspektusból Winston egyáltalán nem hasonlít majd Russell-re. A „veterán” NFL-esek emlékezhetnek azokra a „szép” 2007-es időkre, amikor a Raiders 1/1-ese még az első héten sem volt hajlandó pályára lépni, mivel nem fogadta el a csapat szerződési ajánlatát. Russell aztán végül belement egy 6 éves, 68 milliós kontraktusba, amiből 31,5 millió volt a garantált összeg, majd mint köztudott, minden idők egyik legnagyobb bustja lett.
Amikor 2011-es lockout alatt/után aztán terítékre került a kollektív szerződés átalakítása, a tulajdonosok és a veterán játékosok egyszerre dobták be ötletként a draftra jelentkező újoncok szerződési feltételeinek szigorítását. A tulajdonosoknak ugyanis elegük volt a sok elpocsékolt pénzből, amit a bustokra fecséreltek, a veteránok pedig felháborodtak azon, hogy a fiatalok 40-50 milliós szerződéseket írnak alá úgy, hogy még fel sem húzták magukra a mezt. Mivel az újoncok érdekeit nem képviselte senki, a menedzsereket meg mindkét fél túlságosan vérszívónak tartotta ahhoz, hogy bevonja a döntési folyamatba, ez lett az új CBA egyik legkönnyebben elfogadott sarokköve. Innentől kezdve a játékosok már a draftolásuk pillanatában tisztában vannak vele, mennyit kereshetnek, a csapatok tudják, mennyi pénzt kell szabadon hagyniuk a draftra, az ügynökök szerepe pedig alaposan lecsökkent. Nem csoda, hogy Andrew Brandt, egy korábbi menedzser tavaly az MMQB hasábjain úgy fogalmazott: „Sokak szerint a mai újonc-ügynökök munkáját már egy betanított majom is el tudná végezni”.
Ezek a hangok most ismét felerősödtek a pénteki nap folyamán, ugyanis Jameis Winston, alig pár órával kiválasztása után már alá is írta profi szerződését a Buccaneers csapatával (ahogy ez a fenti képen is látható, még egy szelfibotot is vitt a találkozóra). Ennek értelmében az újonc QB 25.35 millió dollárt fog keresni 4 év alatt. Ez 3 millióval több, mint a 2011 óta húzott első körösök, Jadeweon Clowney, Eric Fisher, Andrew Luck vagy Cam Newton keresete, ami annak köszönhető, hogy 4 év stagnálás után a liga idén engedélyezett egy 15%-os emelést. Az összeg azonban így is előre kalkulálható volt, tulajdonképpen csak a garantált pénz összege volt kérdéses. És itt jön képbe ismét Andrew Brandt. A korábban említett, mára szakíróvá avanzsált ügynök ugyanis nem ért egyet a majmos hasonlattal, és azt is elmondta, miért.
Azt ő is belátta, hogy ahhoz képest, amikor a menedzserek hónapokat vártak, hogy végre az első aláíró meghatározza a körülbelüli összegeket, egyfajta pénzügyi sztenderdet felállítva az előbb, illetve később választottakra vonatkozóan, a szerződéskötés lényegesen egyszerűbb folyamat lett. Példának hozta a tavalyi Bears-t, amely 5 nap alatt a teljes 2014-es draft classt lepapírozta, illetve Khalil Macket, aki a Raiders első körös választottjaként egy hét alatt elintézte a piszkos anyagiakat. Azért pont Macket említette, mert tavaly ő volt az 5. pick. Brandtnek ugyanis 2006-ban volt szerencséje egy 5. pick, egy bizonyos A.J. Hawk ügyeit intézni. Mint visszaemlékszik, három és fél hónapon keresztül nyúzta a Packers-t, valamint ügyfelét, mire meglett a teljes megállapodás, amely egy 63 (!) oldalas dokumentumban manifesztálódott. Szerencsére ma már nincs szükség ilyen fárasztó birkózásokra. Nem csoda, hogy 2013-ban a Ravens választottja, Matt Elam például ügynök nélkül írt alá Baltimore-ba.
Ugyanakkor egy betanított majom még mindig kevés lenne ahhoz, hogy elvégezze a munkát. Brandt arra hívta fel a figyelmet, hogy sok olyan változó van egy szerződésben, amelyhez nem árt a szakember. Ilyen például az aláírási bónusz, a garantált pénz, a roster bónusz vagy az úgynevezett offset-pénz (Ez az összeg akkor kerül elő, ha egy csapat kivág egy újonc-szerződés hatálya alá tartozó játékost, aki talál magának új csapatot. Ilyenkor a csapat visszaigényelhet bizonyos mennyiségű garantált pénzt, hiszen a játékos két helyről kapna fizetést.) Az ügynökök ugyanis a játékosok érdekeit – és persze saját érdekeiket is – nézve arra hajtanak, hogy minél több legyen a biztos pénz, és a hamar kézhez kapott összeg. Winston esetében például jó munkát végzett a szakember, ugyanis a játékos pénze teljes mértékben garantált, és 17,6 millió dollár az aláírási bónusz, vagyis a szerződés teljes tételének háromnegyedét azonnal készhez is kapta.
Szintén Brandt véleményét erősíti az a tétel, amely Winston kontraktusának egyik legérdekesebb része. A Buccaneers ugyanis írásban tiltotta meg a játékosnak, hogy a szerződés ideje alatt baseballozzon. Itt az ügynök ugyan nem tudott kiharcolni semmilyen enyhítést (igaz, nincs ismeretünk arról, hogy akart volna), de a kikötés jól mutatja, milyen egyéb feltételek kerülhetnek egy ilyen dokumentumba. A Tampa amúgy alighanem Russell Wilson példájából okulva vette bele ezt a kitételt is a szerződésbe. Winston ugyanis legalább akkora rajongója a sportágnak, mint a Seahawks irányítója, ráadásul ugyanaz a Texans Rangers draftolta őt még a középiskola után, amely az említett QB-t.
Mindent összevetve tehát kijelenthetjük, nem érdemes majmok betanításába kezdeni, ha valaki így akar betörni az NFL-bizniszbe, oda ugyanis még mindig a közgazdasági vagy menedzseri diploma a legjobb ajánlólevél. Ettől függetlenül tény, hogy az újonc szerződések sokat egyszerűsödtek 2011-ben, mint ahogy az is, hogy ezzel az újoncokon és menedzsereiken kívül mindenki csak nyert.
Képeink a CBS Sports oldaláról, illetve a Twitterről származnak.
