Megnyugodhatnak a Bears drukkerei, ugyanis Roberto Garza, a csapat falának talán legbiztosabb pontja, egy évig még biztosan marad a Szeles Városban. A 34 éves center nem gondolkodott a visszavonuláson, ellenben március elején szabadügynökké vált volna, ezért is volt kulcskérdés a Bears számára, hogy minél gyorsabban meg tudjanak vele egyezni. Garza 2005-ben került Chicagóba, azóta két mérkőzés kivételével minden találkozón ő adta a labdát az irányítónak, és hiába van már bőven túl a harmadik ikszen, az elmúlt szezonban is magas szinten teljesített, kihagyás nélkül. A Medvék edzője, Marc Trestman már szezon közben jelezte, hogy szeretné, ha Garza Chicagóból vonulna vissza, de az egy éves szerződéssel ez még korántsem garantált, főleg, ha a center továbbra is meg tudja őrizni jelenlegi formáját.
Szintén egy éves szerződést kapott Dante Rosario, akire Martellus Bennett árnyékában viszonylag kevesebb figyelem hárult, de így is pályára lépett 15 találkozón a legutóbbi szezonban. A Chicagóban főleg blokkolásra használt, 29 éves játékos a speciális egységnek is aktív tagja, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi egy éves kontraktus után hosszabbítsanak vele. Rosario korábban megfordult már Carolinában, Miamiban, Denverben és San Diegóban is, de a legmélyebb nyomot azzal hagyta maga után, hogy egyszer a FOX egy győztes TD után véletlenül összekeverve őt a dekoratív színésznővel, és Rosario Dawsonként tüntette fel a nevét a meccs végi statisztikákban.
A képet a blogs.suntimes.com-ról nyilaztuk le.

