Marvin Lewis szerződése így a 2017-es idény végéig érvényes Cincinnatiben.
Nem érdemes különösebben nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a szerződéshosszabbításnak, hiszen a Bengals csak követte az NFL-ben megszokott példát. A csapatok ugyanis nem szeretnek úgy nekivágni egy idénynek, hogy a vezetőedzőnek csupán arra a szezonra érvényes a kontraktusa, így ilyen esetekben rendre egy évvel szokták megtoldani a felek az egyezséget.
Lewis egyébként a 14. évét kezdi meg a Bengals vezetőedzői pozíciójában, ami a második leghosszabb aktív széria jelenleg a ligában (Bill Belichick az első, hiszen ő 2000 óta vezeti a Patriotsot). A Cincinnatin ugyan mostanában szokás élcelődni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy Lewis vezetésével hétszer is playoffba jutott a csapat, ráadásul az elmúlt öt évben zsinórban rájátszás résztvevő volt a Bengals, ami igencsak tiszteletreméltó egy olyan csoportban, ahol a Steelers és a Ravens a két fő rivális.
A gondot a januári szereplés jelenti, hiszen Lewis vezetésével eddig képtelen volt playoff meccset nyerni a csapat, amit elsősorban annak tulajdonítanak, hogy a HC nem képes mentálisan felkészíteni játékosait. Meglátjuk, hogy ez a jövőben változik-e, ha igen, akkor hosszabb távú szerződés is lehet a történet folytatása, ahogy az sem elképzelhetetlen, hogy a hosszabbítás ellenére egy gyengébb év esetén megválnak Lewistól.
