Jason Snelling, a Falcons futója megpróbálta lenyelni a bizonyítékot, de a rendőrök így is bevitték marihuána birtoklásáért.

Úgy látszik az NFL játékosok nem olvasnak híreket, de az is lehet, hogy figyelik őket, és direkt próbálnak egymásra licitálni. Alig két hete írtunk a Vikings elkapójáról, Jerome Simpsonról, akit ezúttal ugyan „csak” ittas vezetés miatt vittek be, de próbaidőn volt, mert 2011-ben az autójában és a házában is komoly mennyiségű füvet találtak. Pár napra rá Dwayne Bowe, a Chiefs kiválósága döntött úgy, jó dolog gyorsan hajtani, ha az embernél több, mint 10 gramm marihuána van, mindkét ügyben eljárás indult ellene. Jason Snelling, az Atlanta veteránja azonban mindkettőjükre messze rálicitált…

A játékost azért intette le a járőr, mert gyanús lett neki, hogy a sofőr nem tudta tartani a sávját. Amikor megállította a barátjától hazafelé tartó autóst, erős fűszagot érzett, ezért megkérdezte Snellinget, van-e kábítószer a kocsiban. A játékos azt válaszolta, hogy korábban füvezett, ez az oka a szagnak, és van egy marihuána darálója, amiben biztosan maradt egy kis anyag, de egyébként nincs nála marihuána. A rendőr mindezt fel is vette a jegyzőkönyvbe, majd elkezdte átkutatni az autót. Csakhogy egy idő után arra lett figyelmes, hogy Snelling folyamatosan rág és nyel valamit, amikor nem figyel oda, ezért megkérte, nyissa ki a száját. A gyanúsított szája tele volt apró zöld fűrostokkal, amiket még nem tudott lenyelni, bár a Snelling tagadta, hogy megette volna a bizonyítékot.

Azt gondolná az ember, hogy ez a sztori már nem is lehet durvább, de a jegyzőkönyv még szolgál további meglepetésekkel. A játékosnak ugyanis nem csak marihuána birtoklás, marihuána fogyasztáshoz alkalmas eszközök birtoklása és a sávtartás elmulasztása miatt kell majd bíróság elé állnia, de mint kiderült, felelnie kell jogosítvány nélkül vagy lejárt jogosítvánnyal való vezetés, a biztosítás hiánya, regisztrálatlan jármű vezetése és érvénytelen rendszám használata miatt is. Snellinget természetesen azonnal letartóztatták, de miután kifizette az óvadékot, szabadon távozhatott. A hetedéves veterán idén 132 futott yarddal és 3 TD-vel segítette csapatát, amely nem akarta kommentálni az ügyet, amíg nem kapnak hivatalos tájékoztatást.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel