Egy safety élete

A 2009-es draft negyedik körében választott safety 2012-ig a Texans játékosa volt, az elmúlt három évet pedig a Lions kötelékében töltötte. Quin a The Players Tribune-nak készített írásában mesél arról, hogy milyen ezen a poszton játszani az NFL-ben, miről árulkodnak a statisztikák, és hogyan lehet valakiből jó safety. Cikkünk a játékos írásának kivonatos formája, az angolul értők az eredetit itt olvashatják.

Egy jó safety legfőbb feladata, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb információt gyűjtse össze és kommunikálja a társak felé. Először is a legfontosabb, hogy a játékosnak rá kell jönnie, hogy passz- vagy futójáték következik a támadók részéről. Ez így önmagában elég könnyűnek hangzik, de jó néhány ember azért kap fizetést a ligában, hogy a játékhívásra utaló jeleket minél alaposabban elrejtse.

Másrészt a védőjátékosnak őszintének kell lennie magához, ugyanis nem számít, hogy mennyi nagyszerű játékot mutatott be az előző héten, az ellenfél azt fogja kielemezni, amikor hibázott, és könyörtelenül ki is használja majd ezt. A csapattársakkal való kommunikáció is nélkülözhetetlen, a szurkolók hangzavara mellett ráadásul pillanatok alatt, non-verbális módon kell változtatni a védekezésen. Ha csak egy valaki félreérti a jeleket, az jelentheti a különbséget egy bravúros védekezés vagy egy TD között.

Egy safety-nek ráadásul le kell tudnia védekezni egy villámléptű elkapót, de sokszor utolsó emberként egy nagydarab futóval is meg kell birkóznia. A safety mögé nem kerülhet senki, hiszen ő az utolsó bástya, ha a támadósor össze is hozott egy hosszabb játékot, legalább touchdown ne lehessen az akció vége.

Ha egy játékos ezeket képes betartani, akkor mindez elég lehet ahhoz, hogy hosszú ideig a ligában maradjon. Híres safety azonban azokból lesz, akik interceptionöket szednek. Quin esetében például karrierje legjobb éveként emlegetik a 2014-est, amikor 7 interceptiont is begyűjtött. A valóságban azonban mindent úgy csinált, ahogy korábban is, csak éppen jókor volt jó helyen.

Az emberek hajlamosak egy statisztikai adat alapján ítélkezni, ami hamis képet adhat sok mindenről. Arról például nem emlékezik meg a statisztika, amikor egy safety remekül lezárja a pálya szélét, így a futó nem tud mást tenni csak középre vágni, ahol a csapattársak végzik el a piszkos munkát és viszik földre pár yard után a running backet. Ezért bizony nem jár fantasy pont a secondary tagjainak.

Az interceptionök alapján azt mondják a játékosra, hogy jól helyezkedik, jók a kezei, de rengeteg minden múlik azon, hogy ki milyen szerepet tölt be a védelemben. Quin például a Texans-nál akkor állt fel hagyományosan a safety posztra, amikor háromnál kevesebb elkapó volt a pályán. Ilyenkor az esetek nagy részében futással próbálkozott az offense, szóval nem volt sok lehetősége a pickre. Ha több receiver volt a pályán, akkor fel kellett húzódnia a linebackerek mellé, hogy segítsen, ha futás jön, vagy védekezzen egy az egyben a tight end ellen. Emberfogás esetén megint nem lehet túl sok interceptiont összeszedni, hiszen a védő nem látja az irányítót, szóval általában maximum annyi ideje van, hogy leüsse a labdát, megakadályozva ezzel az elkapást. Quin saját bevallása szerint jól illet a houstoni rendszerbe, de a safety-k megítéléséhez szükséges klasszikus statisztikái így nem voltak kiemelkedők, a leütött labdák pedig senkit nem juttatnak el a Pro Bowlra.

Az egész játék annyira gyors, hogy szinte lehetetlen kontrollálni, ami a pályán zajlik, pedig egy safety-től ezt várják el. Éppen ezért a pályán kívül kell rengeteget dolgozni, például a saját hibák felismerésével. Quin a meccsek után, még friss emlékekkel azonnal vissza szokott gondolni arra, hogy mit rontott el, mert később a videózások alatt könnyű kifogásokat találni. A filmnézésnél ugyanis mások hibáit is észreveszi az ember, ami megnyugtatja, pedig attól még senki nem lett jobb játékos, hogy ettől elkényelmesedett.

Amikor a saját teljesítményét elemzi, elvonatkoztat a végeredménytől, csak az egyes játékokra koncentrál. Az ösztöneit igyekszik fejleszteni, hiszen amikor teljes sebességgel pörög a játék és egyszerre hat-hét lehetőség közül választhat, akkor csak ez segíthet jó döntést hozni. Ha ezzel megvan, csak ezután áll neki a videózásnak, és igyekszik minden meccset megnézni, amit a fordulóban lejátszottak.

Quin elsősorban egy amerikai foci fan, szóval nem bánja, ha meg kell néznie a meccseket. Szerinte egy védőnek ismernie kell a ligában uralkodó trendeket, hiszen ha valami működik az egyik csapatnál, akkor azt máshol is használni fogják, olyan trükköt pedig senki nem szeretne beszívni, amivel egy héttel korábban mást is megégettek.

Amikor a támadók felállnak a vonalra, akkor Quin ezeket a lépéseket veszi sorra másodpercek alatt:

1. Megnézi, milyen játékosok jöttek fel a pályára, és átgondolja, hogy az adott elkapónak például mi az erőssége.
2. A kísérlet és a first down távolsága alapján felméri, hogy az ellenfél az ilyen szituációban mit szokott a leggyakrabban csinálni.
3. Végiggondolja, hogy a védelem edzője milyen játékot hívott.
4. Illetve, hogy milyen variációi vannak a behívott játéknak.
5. Összegzi, hogy a rendelkezésére álló információk alapján mire lehet számítani.
6. A cornerbackekkel és a másik safety-vel igyekszik kommunikálni.
7. Megbizonyosodik róla, hogy a linebackerek is a megfelelő helyen vannak, hogy ne legyenek vakfoltok a pályán.

Ekkor indul útjára a labdára, szóval mindennek a megfejtésére csupán másodpercek vannak. Hazai környezetben ráadásul a kommunikáció nehézkesebb, hiszen a szurkolók igyekeznek hangosak lenni a támadók megzavarására, de ez a védelem dolgát is nehezíti. Nincs idő hosszasan magyarázni a secondary másik tagjának, hogy mi következhet, csak néhány kézmozdulattal lehet jelezni, de azt is úgy, hogy az ellenfél ne fejthesse meg, hiszen akkor felhasználhatja majd a későbbiekben. A csapattársak közötti összeszokottság tehát elengedhetetlen. Ha egy egység sokáig egyben van, akkor látszik a különbség, hiszen a társak bíznak egymásban, tudják, hogy mindenki a helyén lesz, anélkül, hogy sokat kellene kommunikálni.

Az igazság azonban az, hogy ha minden apróságot tökéletesen csinál meg mindenki, akkor sem lehet tudni, hogy mikor repül majd egy zászló a pályára. Az ellenfél rossz passza a pálya túlsó oldalán ér földet, de mégis ajándékba kap az offense egy first downt, mert véletlenül valaki hozzáért az elkapóhoz 30 yarddal arrébb.

Mindez Quin szerint érthető, hiszen ez egy passzorientált liga, a hatalmas stadionok pedig nem 6-3-as meccsek miatt telnek meg. A szurkolók a fantasy csapatuk tagjainak tündöklését várják, azt akarják látni, hogy a kedvenc elkapójuk örömittasan körbetáncol az end zone-ban. És itt most idézzük szó szerint a safety-t:

„Ahogy láthatjátok az én munkám, hogy ezt a szórakozást elrontsam, és nem fogok bocsánatot kérni az ebből adódó kényelmetlenségekért.”