A veterán linebacker kereshet magának új csapatot.

Stephen Tullochkal nagyjából 4 hónapja közölte a Lions vezetősége, hogy ki fogják vágni, aztán meglepő módon mégis rosteren tartották, ami 500 000 dollárjába került a csapatnak. Már-már úgy tűnt, hogy a veterán lineabcker talán maradhat a Motorvárosban, azonban a vezetőség tegnapról mára bejelentette, hogy nem tart tovább igényt a szolgálataira. Az Oroszlánok 3,5 millió dollárt spórolnak ezzel a húzással, de szerintünk okosabb lett volna, ha tavasszal inkább trade útján próbálnak megválni tőle. Ez alighanem ott is volt a lehetséges forgatókönyvek között, csakhogy a játékosnak a holtszezon folyamán bokaműtétje volt, és még most sem tudta teljesíteni a Lions fizikai felmérőjét, így korlátozottak voltak a detroiti lehetőségek.

Jim Caldwell vezetőedző mindenesetre szép szavakkal búcsúzott Tullochtól, aki meg is érdemelte a méltatást, hiszen remekül játszott a Lions színeiben. Az elmúlt 5 évből 4 alkalommal is 100 tackle fölött zárt, többek között a legutóbbi idényben is ő volt a csapat szereléskirálya. Egyedül 2014-ben nem tudta átlépni a bűvös határt, amikor olyan szerencsétlenül figurázta ki Aaron Rodgerst egy sack után, hogy elszakította a térdszalagját. A Lions tavaly még mindig két downos LB-ként számolt vele, azonban a nyári játékosmozgások nyilvánvalóvá tették, hogy a csapat a pótlásán gondolkodik, hiszen hosszabbítottak Tahir Whiteheaddel, elhozták a drafton Antwoine Williamst és trade útján megszerezték Jon Bosticot is.

Ami Tulloch jövőjét illeti, sokan az Eagles érdeklődéséről pletykálnak, ugyanis Jim Schwartz védőkoordinátor jó kapcsolatot ápolt a tackle-gyárossal. Mivel azonban a veterán LB már a 32. életévét tapossa, a 11. szezonját kezdené meg a ligában, ráadásul a bokája sincs még bevetésre kész állapotban, ne lepődjünk meg, ha nem csap le rá azonnal valaki. Sőt – bár ezt nem kívánjuk, de a trendeket látva felesleges lenne szépíteni –, az ő esetében már egy esetleges visszavonulás is benne van a pakliban...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel