Vasárnapról hétfőre virradóra a Dallas Cowboys hazai pályán 27-26-ra legyőzte a New York Giants csapatát, mégpedig úgy, hogy Tony Romo 7 másodperccel a találkozó vége előtt adott győztes TD-passzt Jason Wittennek. A fordítás nem csak azért volt nagy fegyvertény, mert Dez Bryant ekkor már sérülés miatt nem volt a pályán, hanem azért is, mert a Giants egy kicsit ügyesebb time-managementtel simán megnyerhette volna a mérkőzést.
A találkozó után még úgy tűnt, egyetlen rossz irányítói döntésen múlt a dolog: azon, hogy Eli Manning 1:43 másodperccel a mérkőzés vége előtt, a Dallas egy yardos vonalán nem feküdt le a labdával, hogy tovább futassa az órát, hanem inkább a nyomás elől menekülve feldobta azt a lelátóra. A Giants 1:37-tel a vége előtt így álló óránál rúgott field goalt, a hatpontos különbség pedig nem volt elég, mivel a Cowboys 1:30 perc alatt végigment a pályán. Utólag azonban kiderült, hogy bár Manning valóban nagy butaságot csinált, valójában az egész Giants kispad szorgos asszisztálása is kellett a vereséghez.
A zavar ott kezdődött, hogy a Dallas a mérkőzés végéhez közeledve, 23-20-as hátrányban minden egyes Giants támadóplay után elkezdett időt kérni, de mivel kétszer is szabálytalanság miatt állt meg a játék, az óra is állt, a Cowboys pedig visszakapta az időkéréseit. Csakhogy a Giants az egyik Cowboys-szabálytalanság után nem kérte a büntetést, és azt hitte, ilyenkor az időkérés felhasználásra kerül. Nem került, és bár a szabály ilyenformán nem túl logikus, az biztos, hogy játékvezetői hiba nem történt.
A Dallasnak így volt még két időkérése, miközben a Giants a 4 yardos vonalon állt, 1:54-gyel a vége előtt, abban a tudatban, hogy az ellenfélnek már csak egy időkérése van. A vicc az, hogy ha a New York csapatából vagy stábjából bárki felnéz a világ legnagyobb kivetítőjére, tudhatta volna, mi a helyzet, de ez nem történt meg. Már ez is hatalmas blődség, de az igazi bénázás még csak most kezdődött. A Giants vezetett három ponttal, Eli Manning (alighanem rádiós utasításra) mégis arra kérte futóját, Rashad Jennings-et, hogy eszébe se jusson befutni az endzone-ba. Jennings nem értette, miért kapta ezt a parancsot, hiszen ebben az esetben már az extrapont nélkül is két labdabirtoklásnyi lett volna a különbség a felek között, de csapatjátékosként nem mert beleszólni. Elfutott az egyyardosig, a Dallas pedig időt kért. Újabb futás, újabb időkérés, a Giants oldalán pedig teljes döbbenet, hiszen úgy tudták, nincs több timeout-lehetőség a hazaiaknál.
Ezután a csapat és az edzők is bepánikoltak, hívtak egy borzalmasan rosszul megtervezett, és annál is rosszabban kivitelezett passzjátékot, és még azt sem kötötték Eli Manning lelkére, hogy ha nem biztos a TD, akkor inkább feküdjön bele egy sackbe, mert akkor legalább fut az óra. Eli ehelyett kidobta a nézőknek a labdát, az óra pedig megállt. Josh Brown ugyan berúgta utána a field goalt, de csak 6 pont maradt a különbség, Jason Garrett fiai pedig másfél perc alatt fordítottak.
Mindezek tudatában a fájóan amatőr vereség még nagyobb blama, és egészen érthetetlen a számunkra, hogy egy kétszeres Super Bowl győztes edzővel hogy történhet meg mindez. Tom Coughlinból már csak a kora és tapasztalata miatt is többet néznénk ki, de az is igaz, hogy nem ez volt az első eset, amikor nem tudta lefuttatni az órát az endzone torkában. Emlékezhetünk ugyanis, hogy az XLVI. Super Bowlon a Patriots hogy engedte be Ahmad Bradshawt az endzone-ba 57 másodperccel a vége előtt, hogy a csapat még visszakaphassa a labdát. Coughlinék akkor bedőltek a trükknek, de végül megúszták, hiszen Brady nem tudott végigmenni a pályán. Most viszont visszanyalt a fagylalt, ami egy értékes csoporton belüli vereségbe került az Óriásoknak.
