Nem elég, hogy a Saints 27-10-re kikapott a Bengals-tól, és hogy ez zsinórban a második hazai buktája volt a csapatnak, még az ígéretesen teljesítő újonc elkapóját, és a kezdő free safety-jét is elveszítette erre a szezonra a csapat. Brandin Cooks az első kör huszadik választási jogával került a gárdához, és Drew Brees az első meccsektől kezdve folyamatosan kereste őt labdákkal. Mindezt tökéletesen mutatja, hogy az újonc WR idén eddig már bemutatott 53 elkapást, ami a legtöbb a rookie receiverek között. Cooks egyébként 550 yardot és 3 TD-t is szerzett, most pedig csuklósérülés és hüvelykujjtörés miatt került IR-re.
Free safety poszton a New Orleans ebben a szezonban már elveszített egy kulcsembert, az offseason során igazolt Jairus Byrdöt. Helyére került be a kezdőbe Rafael Bush, aki 55 szerelést és 3 leütött labdát jegyzett eddig idén. A hírek szerint a játékosnak sípcsonttörése van, emiatt került partvonalon túlra az idény hátralevő részére.
A Saints egyébként 4-6-os mérleggel áll, amivel az NFC South második helyét foglalja el az együttes, megelőzve a 2-8-as Buccaneers-t, valamint a 3-7-1-es Panthers-t, de a szintén 4-6-os Falcons jelenleg jobb pozícióban áll, mint Sean Payton csapata.

