A 6. körben kiválasztott Garrett Scottnak szívproblémái miatt fel kell hagynia a futballal, a Seahawks azonban nem hagyja pénz nélkül a játékost.

A Marshall egyetem kiváló tackle-je, Garrett Scott alig két héttel ezelőtt még élete legszebb pillanatát élhette át, amikor a 199. pickkel a címvédő kiválasztotta őt a drafton, az álom azonban pár nappal később rémálommá vált. A játékos ugyanis hiába írt alá a Seahawks-hoz, nem kezdhette meg a felkészülést a többi újonccal, mert elbukott az orvosi vizsgálaton. Scottnál ugyanis egy olyan ritka szívbetegséget diagnosztizáltak, ami miatt örökre fel kell hagynia a focival. Borzalmas tragédia lehet ez egy olyan fiatalnak, aki erre a sportra tette fel az életét, és aki eddigi teljesítményével ki is vívta magának a jogot, hogy a profik között is bizonyítson. A Seahawks vezetősége éppen ezért – bár azonnal kivágta a játékost – jelezte, nem hagyja magára Scottot, és ahogy csak tud, segít neki a futball utáni boldogulásban. Ennek első bizonyítékaként ki is fizette az újoncnak az aláírási bónuszát, sőt, egyes források szerint az első éves bérét is megkapja majd. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 400-500 ezer dollár, vagyis úgy 80 és 100 millió forint körüli összeg ütheti a szerencsétlenül járt újonc markát, ami persze csak a töredéke annak, amit profiként kereshetett volna, de még mindig egy tisztességes összeg az életkezdéshez. A Seahawks ráadásul tette mindezt úgy, hogy már az aláírás előtt tudtak arról, hogy a fiatal tackle sosem fog játszani a profik között. Ennek ellenére leigazolták, hogy kifizethessék neki ezt az összeget, pedig ha nem ajánlanak neki szerződést, „csak” a hatodik körös picket bukják, a pénzt nem. Fair play-díjas gesztus volt ez a bajnoktól!

A képet a king5.com-ról lőttük.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel