Levi Brown, a Steelers trade útján megszerzett falembere úgy került sérültlistára, hogy pályára sem lépett új csapatában.

Tegnap már írtunk a hatodik forduló sérültjeiről, de ahogy egyre több csapat tér vissza a hét eleji pihenőről, úgy bővül a maródiak listája is. Így derült fény a titokra, hogy miért nem volt ott a pályán a Pittsburgh csapatában a Cardinals-tól megszerzett tackle, Levi Brown. A korábbi első körös falember a Jets elleni mérkőzést megelőző bemelegítésnél kezdte el fájlalni a tricepszét, és nem mint kiderült, nem csak a New York-i győzelemnek nem lehetett részese, de már pályára sem léphet többet ebben az idényben. Bár ezt a csapat nem erősítette meg, nagyon valószínű, hogy Brownnak ugyanazzal a karjával van probléma, amelyben tavaly is elszakadt a háromfejű karizom.

Mint megírtuk, a falemberért október elején jelentkezett be a Steelers, amely nem volt megelégedve a vakoldali tackle poszton szerepeltett Mike Adams játékával. A csapat egy kondícionális hátsó körös választási jogot adott a játékosért, amely így valószínűleg egy hetedik körös darftcetlit jelent majd. Mivel a Pittsburgh a londoni vereség után pihenőhéten volt, Brown a Jets ellen mutatkozhatott volna be új csapatában, bár az öltözői hírek szerint egyébként sem ő lett volna a kezdő Ben Roethlisberger vak oldalán. Mike Tomlin vezetőedző ugyanis a másodéves Kelvin Beachumnek szavazott bizalmat, aki Brown sérülésével alighanem biztos kezdővé nőtte ki magát erre a szezonra.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel