Kansas City-ben azt hitték itt a karácsony.

A Chiefs-nek az elmúlt években nem adatott meg ilyen jó lehetőség arra, hogy megverje a Broncos-t. Denverben gyengélkedik a támadójáték, Peyton Manning finoman szólva sem idézi fénykorát, szóval összeszedett, koncentrált játékkal a hazaiak behúzhatták volna idei második győzelmüket. Az, hogy ez nem így történt, persze a Broncos-t is dicséri, de alapvetően inkább komoly kritika a Kansas-re nézve.

Mert bár a Főnökök Jamaal Charles révén előbb az ellenfél ötyardosán elveszítettek egy labdát, később pedig De’Anthony Thomas is fumble-t vétett a második negyed elején, de ezekből a Broncos nem tudott pontokat csinálni. Sőt a Chiefs nem omlott ettől össze, és Charles javítva hibáját egy 34 yardos touchdownnal megszerezte a vezetést csapatának. Ráadásul a szenvedő Peyton Manning dobott egy interceptiont, amivel Marcus Peters meg sem állt az end zone-ig, így az előny pillanatok alatt meg is duplázódott.

marcus_peters_intreturn_td

Amikor nagyon kellett, akkor viszont összekapta magát a Broncos irányítója, és Emmanuel Sanders elkapása révén szépíteni tudtak a vendégek. Összesen két és fél perc volt hátra a nagyszünetig, amikor a Chiefs-nél úgy gondolták, hogy a békés óraölés helyett Alex Smith-ben benne van még egy jó drive. Így aztán a QB előbb egy nagyon kockázatos passzt dobott Jeremy Maclin felé, amit nem sikerült elkapni, majd másodszor egy rövid átadással próbálta megjátszani az elkapót, amit gyönyörűen fülelt le Aqib Talib.

Peyton Manning pedig bármennyire nem játszott kiemelkedően, az ilyen ajándékot bizony kibontja, és Virgil Greennel való összjátéka egyenlítést ért, így 14-14-es állásnál mentek pihenni a csapatok. A harmadik negyed aztán elsősorban puntokat, na meg egy-egy mezőnygólt hozott, a védelmek pedig továbbra is jól játszottak mindkét oldalon. Az utolsó játékrész közepén aztán megint magához tért a Chiefs támadósora, és egészen a red zone-ig jól is menetelt a csapat, ám ekkor jött az újabb hiba. Alex Smith megint interceptiont dobott, összességében pedig a negyedik labdát veszítette el a Chiefs, amiből kétszer pontokat tehetett volna a táblára a csapat, egyszer pedig az ellentámadásból pontokat kaptak.

De nem baj, mert a Broncos még mindig nem tudta a maga javára fordítani a meccset, a visszarúgott labdából pedig elindult a hazai gárda, és Knile Davis révén 24-17-re ismét vezetést szerzett. Most aztán megint nagyon kellett a TD a Broncos-nak, szóval Manning újra előlépett, és a drive végén ismét Emmanuel Sanders volt a célpont, aki szállította az egyenlítést.

emmanuel_sanders_td_vs_chiefs

Maradt 36 másodperc, szóval a Chiefs annyit tehet, hogy szépen letérdel és várja a hosszabbítást, vagy hosszabb passzokkal pár pillanat alatt megpróbál field goal távolságig eljutni. Mivel Alex Smith pálya szélére megnyújtott átadásaiban már a második negyedben sem bíztunk, mikor két és fél perc volt hátra, ilyen kevés idővel az órán, teljesen egyértelmű, hogy a hosszabbítást vártuk.

A hazaiak azonban nem térdelést választottak, hanem egy teljesen érthetetlen és egyben fölösleges futójátékot, a denveriek pedig elunták, hogy a meccs folyamán már többször is kínálkozó lehetőséget eddig nem használták ki. Brandon Marshall így egy jól irányzott ütéssel megszabadította a labdától Charles-t, Bradley Roby pedig köszönte szépen, besétált vele az end zone-ba.

A közhelyszótárat felcsapva kijelenthetjük, hogy a meccs végén kell vezetni, amit a Broncos tökéletesen alkalmazott, így ekkor volt náluk először az előny, amivel 31-24-re meg is nyerték a találkozót. Ha ez egy soccer meccs lett volna, akkor ez a cikk minden bizonnyal arról szólna, hogy Kansas-ben a Denver győzelmére fogadtak. Hihetetlen, hogy többszörösen hagyta kicsúszni a győzelmet a kezéből a Chiefs, Andy Reid pedig mehet gratulálni a Tom Coughlin – Eli Manning párosnak, akik szintén nagyon tudják, hogyan ajándékozzák el a győzelmet az ellenfélnek.

A Broncos tehát megint nem játszott jól, legalábbis a támadójáték Peyton Manning három TD-je ellenére is rémesen gyenge volt, mégis 2-0-val áll a csapat. Az irányító egyébként a meccsen elérte karrierje során a 70 ezer passzolt yardot, ami eddig csupán Brett Favre-nak sikerült, aki 71838 yarddal vezeti az örökranglistát, amit Manning még ilyen játékkal is túl fog szárnyalni idén. Abba bele sem merünk gondolni, hogy milyen erős lehetne ez a Broncos, ha még ő is belejönne a játékba.

peyton_manning_smile

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel