Andrew Luck gyenge játékának is köszönhetően simán kikapott a Colts a Jets-től.

A második hét hétfő esti rangadóján a Jets látogatott a Colts otthonába, a meccs legnagyobb kérdése pedig az volt, hogy a hazaiak felül tudnak-e emelkedni az első heti vereségen, és ezúttal bizonyítják-e, hogy a szezon előtti magas elvárások nem voltak véletlenek velük szemben. Andrew Luckék azonban ismét egy rémesen gyenge napot fogtak ki, így a Jets végig dominálva, nagyon simán nyerte meg 20-7-re a találkozót.

Kezdésként az Indianapolis első drive-jában Luck pontatlanul passzolt Andre Johnson felé, aki még kicsit fel is ütötte a labdát, Calvin Pryor pedig köszönte szépen, leszedte az interceptiont. A kiváló mezőnypozíciót ráadásul ki is használta a Jets, és egy Ryan Fitzpatrick – Eric Decker összjátékkal meg is szerezte a vezetést. A Colts gondjai tovább folytatódtak, ugyanis Adam Vinatieri kihagyott egy 29 yardos mezőnygólt, miközben Luckon folyamatos volt a nyomás, a támadófal teljes átjáróház volt, a QB pedig teljesen össze volt zavarodva, és sokszor céltalanul dobálta el a labdákat.

A hazaiak egyetlen szerencséje az volt, hogy a Jets támadójátéka azért nem nevezhető ligaelitnek, illetve a második negyed közepén Vontae Davis remek védekezése is kellett ahhoz, hogy ne legyen nagyobb a New York-iak előnye. A később agyrázkódás miatt a meccset befejezni kénytelen cornerback remekül ütött le egy labdát Brandon Marshall elől, Mike Adams pedig begyűjtötte az interceptiont, a pylon kamera szemszögéből pedig remekül látszott, ahogy mindkét lába leért a földre.

Nick Folk révén azonban a következő támadósorozatban mégiscsak 10-0-ra nőtt a Jets előnye, ráadásul Luck egy harmadik kísérletnél, amikor tíz yardot kellett volna megtenni, nekiállt hősködni, aminek fumble és újabb ígéretes mezőnypozíció lett a vége a vendégek részéről. Folk azonban a nagyszünet előtti rúgást elhibázta, így még mindig simán megvolt az esély arra, hogy a Colts összekapja magát és visszajön a meccsbe.

A harmadik negyed első drive-ja pedig zseniálisan is indult a hazaiak számára. Végre tartott egy kicsit a fal, Luck képes volt megtalálni az addig teljesen eltűnő T.Y. Hiltont, valamint Donte Moncrief is előkerült a kalapból. Gyakorlatilag már feljegyeztük a Colts szépítését, amikor Frank Gore mindent elbénázott:

A fumble-t Darrelle Revis szedte össze, aki aztán nem sokkal később egy interceptiont is elcsent Lucktól, így továbbra is pont nélkül fordult az utolsó negyedre a Colts. Ekkor aztán végre összejött a szépítés, Luck az összesítésben 122 yardig és 1 TD-ig jutó Moncriefet találta meg egy jó passzal, amivel 10-7-re módosult az állás. Az apró reménysugár azonban hamar szertefoszlott a Colt szurkolóiban, ugyanis Ryan Fitzpatrickék nem engedték kicsúszni a meccset a kezükből, az ellentámadásból azonnal touchdownt szereztek, méghozzá Brandon Marshall révén.

A végjáték innentől már nem hozott semmi meglepőt, a teljesen összeomló Luck harmadik interceptionjét is megdobta, majd Nick Folf field goaljával kialakult a 20-7-es végeredmény. A Colts támadófala egyszerűen képtelen volt mit kezdeni a Jets defense-től érkező nyomással, Luck folyamatosan érezte, hogy valaki ott liheg a nyakán, emiatt többször is kockázatos dobásokba ment bele, így a benyelt sackek helyett az interceptionöket jegyezhettük fel mellé a statisztikába. Összesen öt labdát adott el a meccsen a Colts, emellett egy közeli mezőnygólt is kihagyott a csapat, ennyi hibát pedig még a Jets is könnyedén megbüntet.

A vendégek egyébként tökéletesen hozták azt, amit az Indy ellen kellett, ahogy már említettük, a védelem folyamatos nyomást generált, amiből a secondary is profitált, a támadók pedig nem vállalták túl magukat, de amikor szépített a Colts, akkor azért Fitzpatrick biztos kézzel végigvezette a pályán csapatát.

ryan_fitzpatrick_vs_colts

Egy erősebb offense-zel rendelkező gárda minden bizonnyal jobban ki tudta volna tömni a Colts-ot, főleg mivel Vontae Davis is kidőlt a sorból, így pedig a secondary még az eddigieknél is rosszabb lett. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a csapat tavaly is 0-2-vel rajtolt, aztán mégis főcsoportdöntőig jutott, ráadásul Luckra sem fognak mindig ekkora nyomást helyezni, akkor pedig tudjuk, hogy képes kiváló játékra is a QB.

Meglátjuk jön-e a feltámadás a jövő héten, amikor a Colts az 1-1-el álló csoportrivális Titans otthonába látogat, miközben a 2-0-s Jets hazai pályán, a nyeretlen Eagles ellen folytathatja jó sorozatát.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel