Az NFL egyik legnagyobb védőguruja 82 éves volt.

Hosszantartó, súlyos betegség következtében elhunyt James David „Buddy” Ryan, kétszeres Super Bowl győztes edző, a 46 Defense kiötlője. A fiatalabb NFL rajongók által leginkább Rex és Rob Ryan édesapjaként ismert tréner 1968 és 1995 között edzősködött a ligában, ezalatt 6 csapatnál fordult meg. Kezdetben kizárólag a védőfalakkal foglalkozott, legnagyobb húzása mégis a linebackerek és defensive backek arányának átszervezéséhez köthető, na de ne rohanjunk ennyire előre...

Ryan – bár az Oklahoma State-en maga is játszotta a futballt – hamar felismerte, hogy az edzősködés jobban foglalkoztatja, ezért az egyetem végeztével középiskolában kezdett trénerkedni. A katonai szolgálat (Koreában is bevetették) alaposan szétszabdalta a 20-as éveit, 1961-ben azonban végre leszerelt, és így újra futball felé fordulhatott. Kezdetben Texasban próbált állást találni, de a nagy túlkínálatban mindössze néhány éve középiskolai edzői tapasztalattal esélye sem volt. Végül egy volt egyetemi edzője ajánlotta be őt New Yorkban, ahol a Buffalo Bulls (nem elírás) egyetemi csapatánál kapott állást. Mindössze 4 év elég volt neki ahhoz, hogy a helyiek felfigyeljenek az általa irányított védőfalra, így 1965-ben már a Jets-nél töltötte be ezt a pozíciót. A szintlépés sem okozott neki gondot, hiszen a New York többek között az általa alkalmazott kreatív blitzsémáknak hála rögtön az első szezonjában Super Bowlt nyert. 1976-ban és 77-ben aztán a Lila Emberevőket, vagyis a Vikings „Purple People Eaters” becenevet viselő falembereit vette kezelésbe, és bár újabb gyűrűket nem sikerült szereznie, kétszer is elvitte őket a Nagydöntőig.

Ezek után nem csoda, hogy 1978-tól már egy egész védelmet rá mertek bízni, igaz nem Minnesotában, hanem Chicagóban. Itt sikerült megreformálnia az NFL-t, az úgynevezett 46 Defense-zel, amely nem a formációról, hanem egy mezsszámról kapta a nevét. Ryan ugyanis egy olyan felállást talált ki, amelyben 8 emberrel töltötte túl a boxot, és amelyben egy strong safety-linebacker hibrid is szerepet kapott. A Bears híres csapatában a 46-os számú Doug Plank töltötte be ezt a szerepet, így az ő számáról nevezték el a felállást. Ryan és az általa vezetett védelem igyekezetét végül 1985-ben koronázta siker, amikor egy 15-1-es alapszakaszt követően a Super Bowlt is megnyerték. Sokan minden idők legjobb védelmének tartják azt az egységet, amelyből egyébként később olyan neves edzők kerültek ki, mint Jeff Fisher, Ron Rivera, Leslie Frazier vagy Mike Singletary.

46-defense.jpg

A győzelem után Ryan úgy gondolta, akár egy csapattal is meg tudna egyedül birkózni, így elvállalta a Philadelphia Eagles vezetését. A Sasok akkoriban finoman szólva sem voltak jó formában, így hatalmas eredménynek tekinthető, hogy 5 szezon alatt 3 alkalommal is sikerült bevinnie a Philly-t a rájátszásba. Playoff-győzelemből viszont egyet sem tudott felmutatni, így 1990-ben menesztették. Pár évig ezután szakkomenntátorként dolgozott, majd 1993-ban a Houston Oilers védőkoordinátoraként tért vissza. Az Űrvárosiak össze is hoztak egy 11 meccses veretlenségi sorozatot, és be is jutottak a rájátszásba, de Buddy Ryan csaknem tettlegességig fajuló vitába keveredett az Oilers támadókoordinátorával az alapszakasz utolsó találkozóján. Ezek után nem csoda, hogy a következő idényt már nem Texasban kezdte meg, igaz, „fölfele bukott”, hiszen a Cardinals vezetőedzője lett. Arizonában azonban már nem koronázta siker a működését, hiszen egy 8-8-as és egy 4-12-es szezon után menesztették, így 1995-ben felhagyott a trénerkedéssel.

Az öröksége azonban máig szerves alkotórésze a ligának, és nem csak azért, mert két fia, Rex és Rob Ryan is az NFL-ben dolgozik. Számos edző tekint rá mentoraként, az általa kitalált sémák, blitzvariációk pedig – akár eredeti, akár továbbfejlesztett változatban – rengeteg playbookban megtalálhatók. Mindemellett szókimondó stílusa és humora miatt is rendkívül kedvelt alakja volt a futball világának, az egyik legismertebb idézet tőle éppen a már említett 46 Defense-hez kötődik: „Néhányan azt mondják, a 46 Defense csak 8 ember elöl. Ez olyan, mint ha azt mondanánk, Marylin Monroe csak egy lány.” Szintén ő mondta azt Ernest Jacksonról, egy futóról: „Cseréld el egy hatos karton sörért. Még csak az sem kell, hogy hideg legyen.”

Buddy Ryan 82 évet élt. Legyen neki könnyű a föld!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel