Az NFL még 2007-ben tett át egy meccset Londonba, akkor Giants és a Dolphins nézett szembe egymással és a New York-i alakulat győzött 13-10 arányban. A következő öt évben szintén egy-egy találkozót vittek át Angliába, majd az elmúlt idényekben kicsit felgyorsult a tempó, ugyanis 2013-ban már kettő, idén pedig három mérkőzést is Európában rendeztek meg. Pontosabban a Cowboys@Jaguars még hátra van az idei felhozatalból, amit most vasárnap 19 órától játszanak majd (magyar közvetítés a C8-on 20 órától).
Tegnap pedig az is kiderült, hogy jövőre melyik hat együttes utazik Londonba egy kis kiruccanásra, sőt már a dátumai is megvannak a párosításoknak, csak a pontos kezdési időpontok nem ismertek egyelőre (tehát nem tudni, hogy lesz-e megint magyar idő szerint délutáni meccs). Nézzük a találkozókat:
Október 4. (negyedik forduló): Jets@Dolphins
Október 25. (hetedik forduló): Bills@Jaguars
November 1. (nyolcadik forduló): Lions@Chiefs
A Jaguars szereplése cseppet sem váratlan, hiszen a csapat több évre elkötelezte magát, és 2016-ig egy meccsét mindig Londonban játssza. A másik két hazai gárda kiléte már annál érdekesebb, de feltételezhetően a Dolphins-t és a Chiefs-t is az motiválta, hogy szeretnének a közeljövőben Super Bowlt rendezni, aminek alapfeltétele egy hazai meccset Londonba vinni.
Érdekes egyébként, hogy először lesz egymást követő héten londoni meccs, illetve először lesz csoportmeccs az Egyesült Királyságban. Ez azért furcsa, mert korábban a liga azt kommunikálta, hogy nem akar senkit sem hátrányos helyzetbe hozni egy négyesen belül, amiért a hazai pálya előnye megszűnik arra az egy mérkőzésre. A Delfinek ráadásul (a nyitómeccs és az idei találkozó után) harmadszor látogatnak Londonba, ahogy a Jaguars-nak is a harmadik túrája lesz, de az idei Falcons elleni győzelme után a Lions is visszatér. A Jets, a Bills, valamint a Chiefs először játszik majd Angliában.

