A Steelers visszavágott a Dolphinsnak az alapszakaszban elszenvedett vereségért.
A Miami 1-4-es mutatóval állt, amikor egy Pittsburgh elleni 30-15-ös hazai sikerrel Adam Gase fiai fordítani tudtak a sorsukon. Az a győzelem olyan erőt adott a csapatnak, hogy meg sem álltak a playoffig, ahol ismét a pennsylvaniai alakulat várta őket – igaz ezúttal idegenben. Az erős cidriben megvívott mérkőzés azonban csak annyiban hasonlított az októberi odavágóra, hogy ezúttal is a hazai pályán játszó gárda akarata érvényesült, így végül a Steelers lett a Dolphins alfája és ómegája.
Az erős szél okán -20 fokosnak lehetett érezni azt a hideget, ami a Heinz Fielden várta a csapatokat, és könnyen lehet, hogy a Dolphins öltözőjének ajtaja is befagyott, mert az első negyedre mint ha elfelejtettek volna kijönni a vendégek. Még 9 perc sem telt el, amikor egy 50, valamint egy 62 yardos Antonio Brown TD-vel már 14-0-ra vezetett a Pittsburgh. A hazaiak kiváló elkapója korábban még sosem szerzett hatpontost a playoffban, talán ezért sajnálták meg kétszer is a Miami védői, akik gyakorlatilag bójaként asszisztálták végig, ahogy Brown két rövidebb elkapás után meg sem áll az endzone-ig.
A negyed végén aztán életjelet adott magáról a Dolphins is, (igaz, csak egy mezőnygól formájában), de a sárga-feketéknek erre is volt stílusos válaszuk. A következő drive-ban ugyanis csak Le’Veon Bellt futtatták a labdával, aki egy kötelező visszanézés, illetve egy edzői challenge után végül valahogy beverekedte magát az endzone-ba, 17 pontosra növelve az előnyt (az extrapont kimaradt). Erre ismét csak egy field goal volt a válasz vendég részről, de a Delfinek drive-ja nem erről marad majd emlékezetes…
Sokkal inkább arról, hogy Matt Moore akkorát kapott az állára egy kiforgás után Bud Dupreetől, hogy azt hittük, az irányító testét már el sem mozdítják a tett színhelyéről, hanem örök mementóként helyben el is hantolják.
Matt Moore just got splattered. #MIAvsPIT pic.twitter.com/ytVO6ToVj1
— Dylan (@DylansFreshTake) 2017. január 8.
De nem csak mi éreztük nagynak az ütést, néhány vicces kedvű szerkesztő a játékos Wikipédia oldalára is beírta a vasárnapi dátumot, mint a halálának időpontját. Azonban – ahogy a mondás tartja –, akinek halálhírét keltik, az sokáig él, így szerencsére Moore is magához tért, és egy play szünet után ismét ott volt a center mögött. Hogy hogyan ment át az agyrázkódás protokollon, azt mondjuk nem értjük, de a pálya széléről érkezett jelentések szerint, mivel nem vesztette el az eszméletét, nem kellett bemennie az öltözőbe komolyabb ellenőrzésre…
Erre az indoklásra a felháborodott értetlenkedés, illetve a „biztonságosabb futball” utópiáját kergető liga 3 bekezdésen való kritizálása helyett inkább csak a következő giffel reagálnánk:
Most pedig térjünk vissza a meccshez: merthogy a Dolphins a 20-6-os állás és a Steelers dominanciája ellenére is esélyt kapott, hogy visszajöjjön a meccsbe. A hazaiak ugyanis egy finoman szólva megkérdőjelezhető játékívás után eladták a labdát a Miami endzone-jának torkában, Matt Moore pedig 1 perc alatt újra mezőnygól távolságba kormányozta a támadókat. Ekkor azonban a fal csúnyán elváltotta magát, így az irányítóra blokkolás nélkül jött a nyomás James Harrisontól, aki holnap alighanem véletlenszerű doppingtesztre megy, miután 38 évesen ismét bemutatott egy stripsacket.
A félidőre tehát maradt a 20-6-os részeredmény, de a Delfineké volt az első támadás joga. Csakhogy a vendégek fala úgy gondolta, ott folytatja, ahol az első félidőben abbahagyta, és ezúttal egy blitzelő defensive back, Mike Mitchell elé terítették le a Moore felé vezető vörös szőnyeget. Újabb sack és fumble, Adam Gase pedig valósággal felrobbant a pálya szélén. Nem csodálkozunk, hiszen ha a Miami csak mezőnygólt rúg a két helyzetből, már szoros a meccs, ami a Steelers repülőrajtja után nagy fegyvertény lett volna a floridaiaknak. De mint tudjuk, ebben a sportban nincs ha, van viszont Le’Veon Bell, aki újabb TD-jével megpecsételte a vendégek sorsát. Érdekesség, hogy ez volt az első playoff mérkőzés, amin a nagy hármas, vagyis Ben Roethlisberger, Antonio Brown, valamint az említett futó egyszerre pályán volt – össze is hoztak összesen 298 scrimmage yardot és 4 TD-t. Bell rádásul a 167 futott yardjával playoff franchise rekordot is felállított.
A garbage time-ban aztán Matt Moore adott egy TD-passzt Damien Williamsnek, majd dobott egy buta interceptiont, akárcsak Big Ben, akit már rég le kellett volna hozni az utolsó percekre, de Mike Tomlin valamiért tovább játszatta. A legszórakoztatóbb jeleneteket azonban a bírók szolgáltatták: az egyik linejudge például egy hősugárzónál próbálta működésre bírni a befagyott sípját, de talán még ennél is érdekesebb volt, amikor a zebrák nem dobtak zászlót Kenyan Drake-re, aki egy sikertelen elkapás után dühből belebikázott a labdába. Ennél nyilvánvalóbb delay of game-et ritkán látni NFL-pályán, de a bírók megsajnálták az elcsigázott Delfineket, hiszen elvileg nekik lett volna sürgős 18 pontos hátrányban előre haladni. Az eredmény azonban már nem változott, így 30-12-re nyert a Pittsburgh.
Összességében a Steelers meggyőző teljesítményt nyújtott, de az, hogy a remek kezdés után nem jött vissza a meccsbe a Dolphins, inkább a védelemnek köszönhető. Roethlisberger buta interceptionjei például biztosan nem fognak beleférni a Chiefs otthonában, de egy hét alatt az ilyen hibákat ki lehet küszöbölni.
Ami a floridaiakat illeti, már az is nagy eredmény, hogy Matt Moore túlélte a meccset. Dupree brutális ütése mellett ugyanis az irányítót összesen 5-ször húzták be a zsákba, és mivel a futás egyáltalán nem működött, esély sem volt arra, hogy Adam Gase levegye a terhet a beugró QB válláról. Pedig ha kicsit kiegyensúlyozottabb a Dolphins, vagy ha a fal jobban blokkol, simán visszajöhetett volna a meccsbe a vendég alakulat, annak ellenére is, hogy az első negyedben összesen 219 yardot engedtek. A Miami azonban nem tudott élni a kínálkozó esélyekkel, így a Steelers jutott a következő körbe, amely NFL rekordot felállítva megszerezte a franchise történetének 35. playoff sikerét. Folytatás egy hét múlva, Kansas City-ben…
