A Vikings jobboldali tackle-je 30 évesen akasztja szögre a stoplist.

Phil Loadholt 2009 óta egyike volt azoknak a játékosoknak, akiknek Adrian Peterson nagyon sokat köszönhetett. A Vikingshoz a második kör 54. pickjével érkezett tackle azonnal elfoglalta a támadófal jobb szélső posztját, ahonnan karrierje első öt szezonja alatt csupán két mérkőzésen hiányzott, az összes többi találkozón azonban kezdőként segítette AP nagyszerű futásait és blokkolt az éppen aktuális irányítónak. Olyan jól tette a dolgát, hogy 2013-ban szerződést is hosszabbítottak vele Minnesotában, egy évvel később pedig a Pro Football Focus az egyik legjobb offensive tackle-nek értékelte a ligában.

2014-ben egy mellizom-sérülés miatt már csak 11 meccsen tudott szóhoz jutni, tavaly pedig a teljes szezont kénytelen volt kihagyni egy Achilles-ín szakadás következtében. Ennyi sérülést mások még könnyen kihevernek, úgy tűnik azonban, hogy Loadholtnak ez elég volt ahhoz, hogy a visszavonulás mellett döntsön. Pár hónappal ezelőtt ugyan még belement, hogy csökkentse a fizetését, és így maradhasson a csapatnál, úgy tűnik azonban, hogy az így megkereshető összeg már nem volt elég ösztönző számára a folytatáshoz.

Loadholt pótlását a Vikings a tavaly negyedik körben választott, és a kidőlő RT helyén 16 meccsen kezdő T.J. Clemmmings-szel, vagy a szabadügynök-piacról pár hónapja érkezett Andre Smith-szel oldhatja meg.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel