Még csak a holtidényben vagyunk, de kilenc játékosnak máris sikerült megszegni a nem túl szigorú illegális szerhasználatra vonatkozó szabályokat, és ezzel jó pár mérkőzésre elmeszelnie magát. Az első fecskékről már korábban írtunk, de júniusban újabb jómadarak csatlakoztak a kötelékhez.
Jayron Hosley, a Giants cornerbackje még a hónap elején produkált pozitív drogtesztet, amelynek köszönhetően 4 meccset kell kihagynia, de mivel ő nem számít állandó kezdőnek, nem kavart nagy port a dolog. A Philadelphia tavalyi első körös választottjának, Lane Johnsonnak a lebukása viszont már sokkal nagyobb veszteség lehet. A bíztató újoncévet záró tackle szintén négy meccses eltiltást kapott tiltott szerek használata miatt, ami azt jelenti, hogy az első évében mindössze egy (!) támadósnappet kihagyó falember nem léphet pályára a Jaguars, a Colts, a Redskins és a 49ers ellen. Az Eagles nagy szerencséje, hogy szerződést hosszabbított a minőségi cserének tartott Allen Barbre-val, de Nick Foles így is megkezdheti az aggódást, hiszen tavaly minden meccsen ugyanaz az ötös kezdett előtte.
Érdekesség egyébként, hogy az NFC East különösen nem bír magával ezzel a nyáron, hiszen a kilenc eltiltott játékosból öt is ebből a divízióból került ki. Jelenleg a Giants és az Eagles fej-fej mellett halad két-két szabálysértővel (Jake Knott és Lane Johnson, illetve Will Hill és Jayron Hosley), de a Redskins is kicsapta már az orrát a szélárnyékból, miután Brandon Moore szintén „illegálisan akarta fokozni a teljesítményét”.
Az NFL már most 50 mérkőzésnyi büntetést osztott ki, mi lesz itt, ha véget ér az uborkaszezon?

